Szomorú hírt jelentettek be a minap a Vígszínház Facebook-oldalán. A közleményükben megrendülten osztották meg, hogy hosszú betegséget követően elhunyt Szmolenszki Csaba színpadmester-helyettes, akit most az egész társulat gyászol.

Bajusz – ahogy a Vígben mindenki ismerte –, igazi színházi, vagyis vígszínházi ember volt. 2002 óta dolgozott a Vígben először díszítőként, majd színpadmester-helyettesként. Egy nagy gépezet motorjának nélkülözhetetlen csavarja volt ő. Természetéből fakadóan és közösségteremtő erejének köszönhetően a víges műszaki csapat szíve-lelke és motorja volt, de egyfajta összekötő kapocs is a műszak és művészek között, mert Bajusz mindenkivel jóban volt, mindenkit szeretett, és mindenki szerette őt. Nagyhangú, mindent megoldó, huncut mosolyú barát és munkatárs volt, legendás történetmesélő, megszállott horgász, aki óriási teherbírással, lelkesen, odaadóan, hatalmas szívvel dolgozott
- írták meg a bejegyzésükben.
A padlásban a színfalak mögött mindig ő eresztette vissza a szellemeket a földre, miután elrepültek. A szellemek pedig minden alkalommal megköszönték neki: “Köszi, édes Bajuszkám!” Hát most mi köszönjük, Bajusz, most te mentél el a fényeken túlra. Vigyázz magadra. Hiányozni fogsz!
- búcsúzott a Vígszínház.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.