Hatalmas bulihangulat robbant ki A Nagy Duett színpadán, amikor Gesztesi Panka és mestere, Kovács Áron színpadra léptek, és amit ott műveltek, arra senki sem volt felkészülve!

A páros a „Piros lett a pipacs” című mulatós slágerrel indította az estét, és pillanatok alatt olyan bulihangulatot teremtettek, hogy a közönség és a zsűri is teljesen elvesztette a fejét. Színes, vibráló ruhákban ropták a táncot, és olyan energiát vittek a produkcióba, ami szinte berobbantotta a stúdiót.
A zsűritagok szó szerint nem bírtak magukkal, felállva tapsoltak, és láthatóan teljesen magával ragadta őket a produkció. Horváth Tamás külön kiemelte Panka előadását, annyira beleélte magát, hogy majdnem fel is ment a színpadra táncolni! Viccesen meg is jegyezte, hogy az utolsó adásban már úgyis mindegy, ha ezért kirúgják.
A zsűri egyöntetű véleménye szerint Gesztesi Panka hatalmasat fejlődött, teljesen kinyílt a műsor során, és most már szinte Kovács Áronnak kell utána loholnia a tempóban.
Lékai-Kiss Ramóna sem tudta leplezni lelkesedését, egyszerűen nem tudta levenni a szemét Pankáról, és finoman utalt rá, hogy ez a produkció akár győztes is lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.