Bodnár Attila: „Unokánk még nincs, de nem siettetjük”

Mödlingben ünnepeltük a negyvenet. A lányunk Ba­den­ban lakik, a fiunk Grazban, persze ők is eljöttek. Nem szoktunk nagy csinnadrattát csapni: jobb a csendes, meghitt ünnep, mint a dáridó 

Unokánk még nincs, de nem siettetjük. Rita negyvenéves volt, amikor először szült, pedig akkor már öt éve szerettünk volna gyereket. A Jóisten akaratából a fiú után hamar jött Fannika. Hiszek a gondviselésben, mindenkinek meg van írva a sorsa.

Rita agyvérzése nem volt annyira komoly, nem lett bénulás belőle; lehet, hogy csak túlerőltette magát. Sokat kerékpározott akkor. Sokat zum­bá­zott, tornázik, jól van. Mi elég temperamentumosak voltunk régen, de Rita toleráns, megértő társam. 

Féltem egy kicsit, amikor Unterwartból hazaköltöztünk, de nem bántuk meg; a település sokkal jobb hely, mint húsz éve. A szerzői jogdíjakból és a fellépésekből élünk. Ritának 90 ezer forint a nyugdíja, nekem 150 ezer, sajnos sok zenész járt így. A Covid előtt évente akár nyolc­van előadásunk volt, azóta más világ van, de megvan az évi húsz előadás, ami nem rossz.

Miki nem volt fiatal, de annyira öreg sem, az énekesek pedig sokáig bírják. Annyi ideig voltam mellette, mint Dolly, három évig zenéltünk a Modern Hungáriában, az emléke megmarad. Akkoriban azonban más volt a világ, nem voltak ilyen indulatok! Ritával már 1990-ben megénekeltünk, hogy „Bolond világ, ébredj fel! Tele vagy már gyűlölettel”. Komoly dal volt. Azóta írtunk több ilyet, mint például „A Béke maradjon velünk” és a „Mennyit ér egy emberélet”, amikről most készültek vadonatúj videóklipek, mert sajnos most is igen aktuális a téma. Hisszük, hogy velünk együtt sokan szeretnék, hogy ne legyen háború, csak béke az egész világon, mindörökké.