Bodnár Attila: „Unokánk még nincs, de nem siettetjük”

évforduló
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 08. 09:30
Negyven éve indult a Modern Hungária, Bodnár Attila pedig nemrég meggyászolta egykori zenésztársát, Fenyő Miklóst. Ugyancsak negyven éve, hogy Bodnár Attila és Pap Rita összeismerkedtek, a napokban ünnepelték az évfor­dulójukat.

Negyven éve vannak együtt, de viccelődve az énekes-dalszerző a hot! magazinnak úgy fogalmazott, hogy ez a negyven év duplán számít, mert közben nem volt bejárós, napi nyolcórás munkahelyük. 1986. március 13-a óta éjjel-nappal együtt vannak, az énekes házaspár, Bodnár Attila és Pap Rita gyermekeikkel együtt, szeretetben ünnepelt.

Együtt Bodnár Attila és Pap Rita családja 
Együtt Bodnár Attila és Pap Rita családja 
Fotó:  hot! magazin/archív

Mödlingben ünnepeltük a negyvenet. A lányunk Ba­den­ban lakik, a fiunk Grazban, persze ők is eljöttek. Nem szoktunk nagy csinnadrattát csapni: jobb a csendes, meghitt ünnep, mint a dáridó 

– vélekedett a zenész.

A 32 éves Krisztán építészmérnök Grazban, a lányuk, Fanni marketingszakon végzett egyetemet, bankban dolgozik, zenekara van, dalokat ír. Mindkettőnek volt hosszabb kapcsolata, Bodnár Attila lányának pedig most, 30 évesen új barátja van.

Bodnár Attila és Pap Rita 40 éve élnek nagy harmóniában
Bodnár Attila és Pap Rita 40 éve élnek nagy harmóniában 
Fotó:  hot! magazin/archív

Unokánk még nincs, de nem siettetjük. Rita negyvenéves volt, amikor először szült, pedig akkor már öt éve szerettünk volna gyereket. A Jóisten akaratából a fiú után hamar jött Fannika. Hiszek a gondviselésben, mindenkinek meg van írva a sorsa.

Bodnár Attila és Pap Rita a szerzői jogdíjakból és a fellépésekből él

Rita betegsége megijesztette őket, de azóta nincs jelentősebb baj. Attila állandó fülzúgással küzd, ami szerinte olyan, mint a jó feleség: a sírig elkíséri. Az ízületeiben érzi a kort, de igyekszik mozogni.

Rita agyvérzése nem volt annyira komoly, nem lett bénulás belőle; lehet, hogy csak túlerőltette magát. Sokat kerékpározott akkor. Sokat zum­bá­zott, tornázik, jól van. Mi elég temperamentumosak voltunk régen, de Rita toleráns, megértő társam. 

A zenész házaspár tavalyelőtt költözött Bükfürdőre; ültettek sok cédrust, füvesítettek, Pap Rita férje serényen dolgozott, tíz kilót fogyott. Nagyon szerencsés helyen, üdülőövezetben laknak, a szom­szédok is mind kedvesek. 

Bodnár Attila és Pap Rita fiatalon
Bodnár Attila és Pap Rita fiatalon jöttek össze 
Fotó:  hot! magazin/archív

Féltem egy kicsit, amikor Unterwartból hazaköltöztünk, de nem bántuk meg; a település sokkal jobb hely, mint húsz éve. A szerzői jogdíjakból és a fellépésekből élünk. Ritának 90 ezer forint a nyugdíja, nekem 150 ezer, sajnos sok zenész járt így. A Covid előtt évente akár nyolc­van előadásunk volt, azóta más világ van, de megvan az évi húsz előadás, ami nem rossz.

Fenyő Miklós emléke megmarad”

A Modern Hungáriában Fenyő Miklóssal nagyon sikeres volt; Bodnár Attilát megrázta egykori zenésztársa halála. A szűk körű temetésre nem hívták meg, de szeretettel emlékezik a régi kollégára, miközben a világ sorsa, a háborús helyzet miatt aggódik. 

Miki nem volt fiatal, de annyira öreg sem, az énekesek pedig sokáig bírják. Annyi ideig voltam mellette, mint Dolly, három évig zenéltünk a Modern Hungáriában, az emléke megmarad. Akkoriban azonban más volt a világ, nem voltak ilyen indulatok! Ritával már 1990-ben megénekeltünk, hogy „Bolond világ, ébredj fel! Tele vagy már gyűlölettel”. Komoly dal volt. Azóta írtunk több ilyet, mint például „A Béke maradjon velünk” és a „Mennyit ér egy emberélet”, amikről most készültek vadonatúj videóklipek, mert sajnos most is igen aktuális a téma. Hisszük, hogy velünk együtt sokan szeretnék, hogy ne legyen háború, csak béke az egész világon, mindörökké. 

A dalszerző-énekes nemrég elmesélte, hogy a Covid óta minden megváltozott a hazai zeneiparban, Pap Ritával való megismerkedésük pontos történetét is elmondta

A friss hot! magazinban további exkluzív sztártörténeteket olvashatsz 
Fotó: hot! magazin 

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.