A Séfek Séfe döntőjébe, Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Tischler Petra egy-egy versenyzője jutott be, akik ma este mérik össze tudásukat a 10 millió forintos fődíjért és a kéthetes szakmai továbbképzésért. Most olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk: szerinted ki érdemli meg leginkább a győzelmet?

Mi a tét a döntőben?
Marczinek Norbert a fekete csapat egyik legstabilabb versenyzőjeként jutott el a döntőig. Krausz Gábor már a műsor alatt is többször hangsúlyozta, hogy nagy potenciált lát benne, sőt, annyira elégedett volt a teljesítményével, hogy a forgatások után állásajánlatot is tett neki.
Norbert nem véletlenül érkezett ekkora magabiztossággal a versenybe: külföldi tapasztalatokkal rendelkező szakács, aki azért jelentkezett, hogy nevet szerezzen magának a szakmában.
„Egészen kicsi gyerekkorom óta tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Egyszerűen éreztem, hogy ez az utam” – mondta korábban a Borsnak.

A zöld csapat versenyzője, Mikula Patrik az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta az évad során. Négy Nap Séfe kitűzőt is szerzett, így egyedüliként automatikusan jutott be a döntőbe.
A verseny során azonban komoly megpróbáltatásokkal is szembe kellett néznie: egy rosszullét miatt kórházba is került, ami miatt csapattársai is nagyon aggódtak érte. Patrik azonban bizonyította, hogy igazi harcos, hiszen visszatért és bejutott a fináléba. Nem ez volt az első nehéz időszaka, hiszen három éve egy életmentő agyműtéten is átesett.

Molnár Dávid Vomberg Frigyes egyik legmegbízhatóbb embere volt az egész évad során. Komoly szakmai háttérrel rendelkezik, korábban Wolf Andrással is dolgozott együtt. Az utóbbi hetekben látszott rajta a fáradtság, de kitartásának köszönhetően így is sikerült bekerülnie a legjobb három közé.
A döntőt pénteken 20:00 órától láthatják a TV2 nézői, ahol kiderül, ki viszi haza a fődíjat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.