Kunu Márió most tényleg sittre kerülhet: kattanhat a bilincs, ha hazatér

körözés
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 15. 18:00
A már visszaeső bűnözőként is ismert híresség úgy lépett le az országból, hogy tisztában lehetett vele, immáron sokadszor került fel a körözési listára. Ezzel a húzásával pedig, akár a szabadságát is kockáztathatja. Kunu Márió most tényleg túllőtt a célon.

Minimum érdekes a kérdés, hogy vajon a sorozatosan bűncselekményekbe keveredő híres, vagyis inkább hírhedt előadó, hogyan szállhatott fel egy repülőgépre, és hogyan hagyhatta el kisfiával az országot úgy, hogy egy nappal az utazás előtt, már körözés alatt állt. Ugyanakkor ennek megválaszolását rábízzuk a hatóságokra. Számunkra ugyanis inkább az a kérdés tűnik izgalmasnak, hogy mi várhat Kunu Márióra, ha hazatér, legyen bárhol is a planétán. Merthogy a bíróság és a hatóságok vastagon értékelhetik szökésnek is, hogy az ellene érvényben lévő elfogató parancs ellenére is elhagyta az országot. Ha pedig így tesznek, akkor az újabban garázdaság miatt keresett apuka abban a pillanatban kerülhet letartoztatásba, amint belép Magyarország területére. Így aztán Kunu Márió felesége, Kunu Alexandra és egyben gyermeke édesanyja jobban teszi, ha már a reptéren várja a kis Kunu Nátánielt, ha esetleg már a rendőrök is várnának rájuk. 

Kunu Márió rajosan lelpéett, de a kékek már nagyon várják haza a gizda garázdát
Kunu Márió rajosan lelépett, de a kékek már nagyon várják haza (Fotó: YouTube)

Kunu Márió lassan csillagot érdemel a piti bűnözők képzeletbeli sétányán

Persze az is igaz, hogy ha hősünk kellően okos, mostanra már felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal és jelezte feléjük a „félreértést”. Ha pedig így tett, akár az a forgatókönyv is játszhat, hogy a garázda celeb engedéllyel vonja ki magát egy időre az eljárás alól. Bár erre nem mernénk fogadni, hiszen korábban annyiszor került már fel a körözési listára, hogy lassan akár csillagot is kaphatna a piti gengszterek sétányán. Már ha lenne ilyen… No, de térjünk rá a faramuci mese jogi vonatkozására!

Kunu Márió nem bír magával, így megint felkerült a körözés listára
Kunu Márió körözési listára került... már megint (Fotó: YouTube/police.hu)

Az ügyvéd szerint akár kóterbe is kerülhet Kunu Márió

Lapunk megkereste dr. Tran Dániel ügyvédet, aki vázolta, milyen lehetőségei vannak Kunu Máriónak és mi várhat rá, ha végül úgy dönt, újra tiszteletét teszi Magyarországon.

 „Az alap kérdés az, hogy az érintett személy az utazása pillanatában tudott-e arról, hogy elfogatóparancs van ellene érvényben.

Ha igen, az negatívan befolyásolhatja, hogy az eljárás lezárultáig milyen kényszerintézkedés hatálya alatt védekezhet. Az is megeshet, hogy a magát az eljárás alól kivonó személyt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt a bíróság letartóztatásba helyezi a végleges döntésig” – kezdte lapunknak a szakember, aki azt is elárulta, kell-e bárkinek jelentkeznie a hatóságoknál, akinek tudomása van arról, hogy a keresett személy hol tartózkodik. 

„Senkinek nincs bejelentési kötelezettsége. Sőt, a hozzátartozóknak még vallomást sem kell tenniük. Itt jegyezném meg azt is, hogy ha a terhelt jelezte a hatóságok felé, hogy hol van és mikor szándékozik önként hazatérni, akár teljesen jogszerűen is tartózkodhat külföldön” – fogalmazott dr. Tran Dániel, aki szerint Kunu Márió jelen állás szerint egyetlen dolgot tehet. 

„Ha a körözött személy bejelentkezik a bíróságon és tisztázza a ”félreértést”, illetve jelzi, hogy részt kíván venni az eljárásban, kimozoghatja az elfogatóparancsot. Én magam, ezt javasolnám…” zárta gondolatait az ismert ügyvéd.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.