
A közel-keleti háborús eszkaláció és rakétatámadások miatt bizonytalan a dubaji térség biztonsági helyzete, ami több magyar turistát és hírességet is érintett. A légteret ideiglenesen lezárták, járatokat töröltek, így sokan ragadtak ideiglenesen kint. A Bors utolérte Keleti Andrea táncművészt, aki szerencsére már épségben hazaért, és megkönnyebbülten beszélt a történtekről.

Keleti Andrea megkönnyebbülten beszélt arról, hogy végül nem az utazásuk alatt érte utol őket a helyzet eszkalálódása:
Már nem vagyunk ott, előtte hazajöttünk. Remélem, nem lesz ott nagy kalamajka
– mondta lapunknak. Szavaiból érezhető volt, hogy bár személyesen már nincs veszélyben, szívén viseli az ott maradtak sorsát. Mint mondta, folyamatosan követi a fejleményeket, figyeli a nemzetközi híradásokat, és kapcsolatban van az ismerőseivel is: „Nézem a híreket, beszélek az ismerősökkel, és mindenki szerencsésen túl van rajta. Úgy tűnik, hogy nagyon nagy károk nem történtek, emberek nem sérültek. Reméljük, ez így is marad” – fogalmazott bizakodóan.
Keleti Andrea azt is elárulta, hogy az idei utazásuk során inkább Abu Dhabiban pihentek, Dubajban csupán egy napot töltöttek: „Mi inkább Abu Dhabiban voltunk idén, Dubajban egy teljes napot töltöttünk. Szeretünk odajárni, ebben a szezonban mindig elmegyünk pár napra” – mesélte. A térség számukra visszatérő úti cél, ahová szívesen mennek a téli hónapokban feltöltődni: „Az ottani napsütést nem tudjuk egyszerűen megunni. Egy kis D-vitamint magunkba szívunk, amikor kifogyunk belőle a nagy, sötét télben” – tette hozzá mosolyogva, érzékeltetve, mennyire fontos számukra ez a néhány napos kikapcsolódás.
A kialakult helyzet ugyanakkor ismét rámutatott arra, mennyire fontos a gyors és szervezett segítség. A magyar konzulátus munkatársai folyamatos tájékoztatást adtak a térségben tartózkodó állampolgároknak, segítettek az információáramlásban, és szükség esetén támogatást nyújtottak a hazautazás megszervezésében. A háttérben dolgozó diplomaták és szakemberek munkája sokak számára jelentett biztonságot és kapaszkodót ezekben a bizonytalan napokban. Keleti Andrea pedig hálás, hogy végül gond nélkül, időben hazaérhetett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.