Kunu Márió a legfrissebb információk szerint Dubajban rekedt kisfiával, ezért üthetik a nyomát bottal a fővárosi zsaruk, akik láthatóan nagy erőkkel keresik. Legalábbis erre utal, hogy szombat este több rendőrautó is megjelent Papp Gergely, az utolsó diszkótulaj szórakozóhelyén, hiszen ide hirdették meg Márió buliját. A Bors még a meghirdetett időpont előtt kapta el pár szóra a szórakozóhely üzemeltetőjét, aki akkor még bizakodó volt. Mint utóbb kiderült, hiába.

„Tudomásom szerin Kunu Márió jön. Ez az utolsó információnk vele kapcsolatban.”
De ha véletlenül mégsem érkezne meg, akkor sincs semmi gond, hiszen nálunk ezek a fellépések csak kiegészítő elemként szerepelnek a buliban.
„Évente egyszer-kétszer megesik, hogy egy-egy előadó nem ér vissza Budapestre egy másik buliból. Ezzel a közönségünknek semmi gondja nincsen, hiszen ha ilyesmi történik, azt később pótoljuk” – fogalmazott Papp Gergely, aki egyébként a renitens előadó menedzsere is, így ilyen minőségében is értékelte a „védence”, vagyis Kunu Márió ellen kiadott újabb elfogató parancs históriáját.

„Menedzserként én azt látom, hogy ennek a történetnek nagyobb a füstje, mint a lángja. Ezeket a dolgokat az ügyvédeknek meg kell tudniuk oldani. Nem olyan nagy sztori ez. Persze komolyan kell venni, de nem szabad túlzásba esni sem” – tette hozzá Papp Gergely. Nem sokkal az interjú elkészülte után pedig nemcsak számára, de a közönség és a rendőrök számára is világossá vált, hogy a körözött Kunu Márió aznap már biztosan nem teszi tiszteletét a szórakozóhelyen. Persze a remény hal meg utoljára, így a közeli mellékutcában egészen zárásig várakozott egy rendőrségi furgon, de hiába. Papp Gergely pedig elárulta, hogy Márió állítása szerint Dubajban ragadt. Ugyanakkor hozzátette, a fellépési díját már előre kicsengette. Nos, így alakult tehát Kunu Márió legújabb históriája. Ami biztos: az elfogató parancs továbbra is érvényben van, így sejthető, hogy az előadó semmilyen módon nem vette fel a kapcsolatot az őt kajtató hatósággal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.