Jogosnak tűnik a kérdés, ami hírünk hallatán bizonyosan minden jóérzésű ember fejében megfordul: mikor vonják ki végre a forgalomból Kunu Gyulát, akit követői csak Kunu Márióként ismernek? Gyula ugyanis immáron sokadjára vét a törvény ellen, ráadásul nem is nagyon válogat a bűncselekmények közül, ha éppen kedve szottyan elkövetni egyet-egyet. Volt már ellene érvényben elfogató parancs drog ügyben, de támadott már közfeladatot ellátó személyre, keresték zaklatásért, most pedig garázdaság miatt került fel a police.hu oldalon található körözési listára.

Hogy pontosan mit takar az újabb bűncselekmény, ami miatt keresik Gyulát, arról egyelőre nincsenek információink, de azt az Instagram oldaláról tudhatjuk, hogy a magyar zsaruk éppen bottal üthetik a nyomát, hiszen a honi zeneipar hírhedt alakja éppen egy napja osztotta meg követőivel, hogy kisfiával egy repülőgépen ül, vagyis elhagyta az országot. Időközben a poszt alatt már meg is jelentek a kommentelők, akik jelezték felé, hogy ideje lesz hazatérni, mert a hatóságok ismét szeretnének vele elbeszélgetni. Talán végre ki is vonnák a forgalomból… A Bors elérte gyermeke édesanyját Kunu Alexandrát, aki nem sokkal előttünk értesült arról, hogy Gyuszkót ismét keresik a „kékek”.
Láttam a körözést, de nem tudok sem az ügyéről, sem pedig arról, hogy hol van…
– mondta Gyula, vagyis Kunu Márió egykori párja, aki ezek szerint úgy bízta egy bűnözőre a gyermekét, hogy nem tudja, az hova vitte és mikor szándékozik hazahozni a kisfiút.

Ezt követően kerestük az önmagát zenészként, előadóként aposztrofáló kétes figura menedzsmentjét is, de meglepő módon ők sem tudják, hol járhat most a körözött barátjuk, pártfogoltjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.