Zalatnay Cini készült a csütörtökre, amikor is az 1956-os hősök ünnepén százezernyi békepárti és jobboldali érzelmű honfitársunk vonul majd fel a Békemeneten, hogy aztán az állami ünnepségek keretében meghallgassák Orbán Viktor ünnepi beszédét. Az énekesnő azonban csúnyán lebetegedett, ezért személyesen nem tud ott lenni az eseményen.
„Hosszú ideje vártam már, hogy újra elinduljon a Békemenet, hiszen hatalmas szükségét érzem már annak, hogy a jobboldali érzületű csendes többség, megint hallassa a hangját és megmutassuk, hogy minden álhír ellenére is mi vagyunk többen.”
Készültem is rá, hogy együtt vonulok a százezres tömeggel, hogy a végén meghalhassam Orbán Viktor ünnepi beszédét.
„A terv ez volt, illetve hogy ezután megünnepeljük Niki lányom születésnapját, hiszen ő a ”forradalom gyermeke”. Sajnos azonban mindkét buli elmarad, mivel elkapott valami csúnya, felső légúti betegség. Azt is csak remélni tudom, hogy nem Covid, mert hallottam, hogy megint nőni kezdett a megbetegedések száma. No, de nem panaszkodni szeretnék, inkább csak sajnálkozom azon, hogy nem lehetek ott a Békemeneten. De lélekben ott leszek veletek!” – üzent a béke mellett kiálló tömegnek Zalatnay Cini.
Az énekesnő ugyanakkor szót ejtett arról is, hogy már két Digitális Polgári Körhöz is csatlakozott, mert úgy érezte, hogy számára is fontos, hogy olyan közegben folytasson konstruktív és főleg igaz beszélgetéseket, ahol megértik a nyugodt, higgadt beszédet is, és ahol nem támadják meg minősíthetetlen stílusban csak azért, mert kiáll a saját eszméi mellett. „Először a Női Digitális Polgári Körhöz csatlakoztam, mert nagyon tisztelem Marsi Anikót, aki az egyik alapítótag. Örülök, hogy már közel háromezren vagyunk. Követem a Facebookon a posztokat és persze olvasom a kommenteket is. Nagyon tetszik, hogy ott képesek az emberek a normális kommunikációra, ami különösen fontos most, hogy az interneten eldurvultak a dolgok. A Női DPK számomra a nyugalom szigetét jelenti az online térben” – magyarázta az énekesnő, aki természetesen az Állatvédelmi Digitális Polgári Körhöz is csatlakozott. „Nagy boldogság számomra, hogy az állatvédelem egy külön DPK-val kapott hangsúlyt.”
Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos munkáját nagyra becsülöm, így külön öröm számomra, hogy egy digitális Polgári Körbe tartozunk
Egyre több hazai híresség csatlakozik a Digitális Polgári Körökhöz. Kökény Dani például a Zebra DPK egyik alapítótagja lett:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.