Egy korábbi férj is visszatérhet a Házasság első látásra új évadába? Meglepetésesküvőre hívták a szereplőket

új pár
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 21. 21:25
Bár a műsor új évadának hat párosa már a nászúton is túl van, de úgy tűnik, vannak, akik még csak most fognak egybekelni. A Házasság első látásra szereplőit meglepetésesküvőre hívták, ahol két korábbi férj is feltűnt.

A Házasság első látásra 3. évadának első hete már lezajlott, így az eredeti hat páros már nemcsak az esküvőn, de a nászúton, és az összeköltözésen is túl van. Csakhogy most meglepetésszerűen egy újabb esküvőre invitálták őket, ahol a két korábbi szereplő is megjelent. A menyasszony násznépe elhűlve nézte a vőlegény oldalán ülő szedett-vetett társaságot, akik maguk sem tudhatták, kit várnak az oltárhoz. Ám egyszer csak feltűnt a Házasság első látásra 1. évadából Kabai Andris és Szandavári Gergő, ami alapján azonnal azt kezdték találgatni, hogy talán a vőlegény is ismert lehet. Mutatjuk, mit tudunk eddig.

A Házasság első látásra Zavira számára egyáltalán nem úgy kezdődik, mint ahogy gondolta
A Házasság első látásra idei évadában mégsem Miló Viki esküvője volt az egyetlen, amin már ismert emberek vettek részt (Fotó: TV2)

A Házasság első látásra 2025-ös évada eddig többnyire sikeresnek tűnik, hiszen a hat párból háromnál szinte azonnal megvolt az összhang. És bár Miló Viki és Janicsek Attila, valamint Varga Sanya és Fűzfa Rita egyelőre nem a legjobb úton haladnak a kísérletben, de remélhetőleg ez még változik. Ezt a célt szolgálja a pár napos elvonulás is, ahol mindannyian részt vesznek, bár mint ma kiderült, a Házasság első látásra szakértői egy meglepetéssel is készültek. A 12 szereplő egyszercsak egy esküvőn találta magát, ahova nem sokkal később a menyasszony násznépe is megérkezett. Csakhogy a vőlegény oldalán a Házasság első látásra új szereplőin kívül csak két korábbi férj, Andris és Geri ült. A szereplők és a hölgy családja legnagyobb döbbenetére ráadásul a menyasszony sétált be előbb.

A vőlegény láttán még a násznép is teljesen ledöbbent, de vajon ki lehet a Házasság első látásra meglepetés szereplője? (Fotó: TV2)

A Házasság első látásra Bettije egy ismert emberhez megy hozzá?

A szereplők sokat viccelődtek a titokzatos vőlegény kilétével, például a nevével és a korával, de az igazság az, hogy valójában nem tudták sem ők, sem a Házasság első látásra 2024-es évadának két visszatérője, hogy ki sétál majd az oltárhoz.

Láttam a násznépből, hogy több ismerős arc is van közöttük, tévén keresztül, és egyből elkezdtem agyalni, hogy te jó ég akkor biztosan ismert lesz a férjem is. Nem szerettem volna ismert férjet, úgyhogy elfogott a pánik, és elkezdtem stresszelni, hogy vajon ki lesz az, sőt, arra is gondoltam, hogy mi van, ha a násznép közül áll fel valaki” – vallotta be ijedten a 31 éves Tóth Bettina, akit festőművészként Zavira néven is ismernek.

De, hogy végül ki lesz a férj, az csak a Házasság első látásra új évadának következő részéből derül majd ki.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.