A Beckham családi dráma új szintre emelkedett azzal, hogy Brooklyn Beckham kijelentette, csak az ügyvédein keresztül hajlandó kommunikálni szüleivel, David és Victoria Beckhammel. A 26 éves sztár most azzal védekezik, hogy a mentális egészsége miatt kellett meghoznia ezt a drasztikus lépést.

A Beckham család tagjai közötti feszültség csúcspontra jutott azzal, hogy Brooklyn jogi levelet küldött David és Victoria Beckhamnrk, amelyben világosan jelezte, hogy nem kíván közvetlen kapcsolatot tartani, és kizárólag ügyvédeken keresztül hajlandó kommunikálni velük. A legidősebb Beckham fiú döntését állítólag az váltotta ki, hogy szülei többször is megsértették az általa kért határokat, különösen a közösségi médiában. A hírek szerint David és Victoria Beckham rendszeresen megjelölték vagy megemlítették fiukat olyan posztokban, amelyeket ő kifejezetten magánjellegűnek szánt. A források szerint Brooklyn Beckham úgy érezte, kéréseit nem veszik komolyan, és ez negatívan hatott a mentális egészségére. Emiatt döntött úgy, hogy jogi útra tereli a kommunikációt, hogy megvédje saját magánéletét és lelki egyensúlyát.

A Beckham család drámája nemcsak a jogi levelezésben, hanem a közösségi médiában is látványosan megjelent. Brooklyn Beckham és felesége, Nicola Peltz Beckham blokkolták Davidet és Victoriát az Instagramon, több családtaggal együtt. Egy bennfentes szerint ez mind azért történt, mert Brooklyn úgy érzi, szülei még mindig gyermekként kezelik, és nem tisztelik azt a felnőtt életet, amelyet feleségével közösen épít.

A Beckham család közötti konfliktus nem egyik napról a másikra alakult ki. A feszültség gyökerei visszanyúlnak Brooklyn Beckham és Nicola Peltz 2022-es esküvőjéhez, ahol már akkor is nézeteltérések voltak a családtagok között. Különösen nagy visszhangot kapott az a pletyka, miszerint Victoria Beckham szerette volna megtervezni menye menyasszonyi ruháját, ám végül Nicola Peltz ezt nem engedélyezte. És bár a felek nyilvánosan igyekeztek elsimítani a történteket, a háttérben a konfliktus egyre csak fokozódott. David és Victoria Beckham a hírek szerint többször is megpróbálták rendezni a kapcsolatot fiukkal, és továbbra is hangsúlyozzák, hogy feltétel nélkül szeretik Brooklynt. A legidősebb Beckham fiú azonban egyelőre kitart amellett, hogy csak jogi képviseleten keresztül hajlandó kapcsolatot tartani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.