Harry herceget és Meghan Markle-t egy királyi ügyekkel foglalkozó szakértő erőteljesen bírálta, és a világ „legunalmasabb, valamint legkevésbé jövedelmező párjának” nevezve őket. A pár üzleti próbálkozásairól és Netflix-megállapodásairól szóló beszélgetés során a szakértő azt is kijelentette, hogy minden, amibe csak belefogtak, nevetségesen rosszul sült el.
A szakértő véleménye különösen élesen hangzik annak fényében, hogy Meghan nemrég új termékekkel jelentkezett As Ever nevű márkája alatt. Többek közt piacra dobták az első boruk, egy Napa Valley rozé, amely 22 fontért (kb. 10 ezer forintért) került forgalomba, és igen hamar el is fogyott. Annak ellenére viszont, hogy a terméket jól vitték, a kritikusok szerint a pár hosszú távon nem jelent igazi üzleti értéket. Sokak szerint érdeklődés hiányában egyre inkább háttérbe szorulnak majd a közéletben, és a médiapartnereik is el fognak pártolni tőlük. A kommentek tükrözik azt a véleményt, miszerint Harry és Meghan elvesztették a korábbi befolyásukat és népszerűségüket.
Esther Okraku, aki egy királyi témájú beszélgetős műsor vendége volt, az Express információi szerint így vélekedett;
Szerintem a Netflixnek be kellene látnia, hogy a világ legunalmasabb és legkevésbé jövedelmező párjába fektettek bele. A Spotify ezt elég hamar felismerte, és időben kiszállt. Úgy gondolom, az emberek nem is értik igazán, milyen kevés forog kockán Meghan számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.