„Még most is olyan, mintha álmodnék” - százmilliókat nyert kaparós sorsjegyen egy férfi

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors nyeremény
PUBLIKÁLÁS: 2026. június 13. 09:30
Először luxusnyaralásra költ az elképesztő összegből.

Az egész élete megváltozott annak az amerikai férfinak, aki egy egyszerű kirándulás során úgy döntött, vesz egy kaparós sorsjegyet. Ez számára már hagyomány volt hosszabb autós útjai során, arra azonban, ami történt, nem számított. Mint fogalmazott, már hazafelé tartott, amikor megállt egy benzinkútnál és vett egy 30 dolláros, kb. 9 ezer forintos, Two Millio Dollar Cashword névre hallgató kaparóst, amelyen összesen tíz nyertes szót talált. Ez pedig azt jelentette, megnyerte a főnyereményt, ami két millió dollárt, 616.5 millió forintot jelentet. 

Elvitte a főnyereményt, örökre megváltozott az élete
Elvitte a főnyereményt, örökre megváltozott az élete a kaparós sorsjegy miatt Fotó: 123RF

Elvitte a főnyereményt, örökre megváltozott az élete

Szokásomhoz híven vettem egy sorsjegyet. Ahogy beszálltam az autóba, megkérdeztem a barátomat, szerinte nyernek-e egyáltalán valaha valamit rajta az emberek, majd kaparni kezdtem. Először csak kilenc nyertes szót láttam, ami tízezer dollárt jelentett. Már ennek is rendkívül örültem, erre hazaérve láttam, nem kilenc, hanem tíz szó van, ami főnyereményt jelent. Ezt követően úgy sírtam, mint egy kisgyerek. Még most is olyan, mintha álmodnék

- nyilatkozta névtelenségének megtartása mellett.

A nyertes ezt az egyösszegű kifizetést választotta, ami a levonások után körülbelül 1,3 millió dollárt, majdnem 401 millió forintot jelentett számára. Ebből pedig elmondása szerint először is egy hawaii nyaralásra megy, hogy megünnepelje váratlan szerencséjét, míg a fennmaradó összeget pedig befektetésekre fordítja majd - írja a People.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.