57 évesen adott életet ikreiknek az az édesanya, aki hosszú évek óta szeretett volna még egy gyermeket szülni. A megpróbálkoztatások hosszú éveken át zajlottak, rengeteg pénzbe kerültek és Európa több országát is megjárta, mire végre rámosolygott a szerencse.

Rengeteg nő álmodozik az anyaságról és a gyermeknevelésről, ám sokaknak nehezen vagy egyáltalán nem adatik meg, hogy anyai örömök elé nézzenek. Egy volt buszsofőr is ugyanezekkel az álmokkal indult útnak akkor, amikor Európa szerte lombikprogramokon vett részt, amelyek rengeteg pénzébe kerültek. Végül 57 évesen a szerencse mellé szegődött, és világra hozta az ikerlányait. A brit Leslie Woods elmondása szerint ezalatt a poklon ment keresztül.
A kora miatt manapság számos megjegyzést kap: egyszer egy pénztáros egy bevásárlás alkalmával kérdezte meg az édesanyától, az unokáira vigyáz-e?
Az, hogy az ikrek nagymamájának hiszik, sokszor előfordul, de az esetek többségében pozitívan reagálnak az emberek, amikor megtudják, a gyerekeiről van szó. Vannak azonban olyanok, akik úgy gondolják, hogy Leslie önző módon vállalta be a gyermekeket ennyi idősen, illetve aggódnak amiatt, hogy megéli-e majd a gyermekei esküvőjét, vagy azt, hogy befejezzék az iskolát. Leslie nemes egyszerűséggel ilyenkor azt feleli: „Senki sem tudja, hogy mikor fog meghalni. Fitt, egészséges és fiatalos vagyok a koromhoz képest. A kor számomra nem jelent semmit.”
Leslie megszállottan szeretett volna ismét édesanya lenni, ennek reményében Európa több országában is részt vett lombikkezeléseken, az egész folyamat 75 ezer fontba került (nagyjából 33 millió forintba). Sikerrel végül Ukrajnában járt, egy dán donornak köszönhetően 2018 szeptemberében.
Sokkolt, extázisba kerültem, amikor megtudtam, hogy ikreket várok. Emlékszem, amikor elolvastam az emailt, sírva fakadtam. Negatív eredményt vártam - az egész egy érzelmi hullámvasút volt
- idézte fel a pillanatot, amikor megtudta, az álma végre valóra válhat, és ismét anya lehet a 19 éves lánya, Honor után, aki a korábbi házasságából született, de mindig is szerette volna a lányát egy testvérrel megajándékozni.
Leslie és családja egy vacsora keretében ünnepelték meg édesanyja születésnapját. A hasa addigra már látszódott, amit édesanyja is észrevett. „Amikor elárultam nekik, anyám - aki 87 évesen, 2023-ban hagyott itt minket – csak annyit kérdezett »Mikorra várható?« Én pedig azt feleltem, hogy »Ketten vannak!«”
Leslie terhessége végül rendben zajlott, majd 2019. április 15-én kellett megjelennie a beütemezett császármetszésre. A nő végül altatásban hozta világra az ikreket a 37. héten.
Egy órával később pillantottam meg a lányaimat, és nagyon meghatódtam. A felhők felett jártam - gyönyörűek, egészségesek voltak, és nem volt szükségük külön ellátásra. Szörnyű út vezetett idáig, de megérte.
Azóta eltelt hét év, az ikrek szépen cseperednek, és Leslie minden figyelmét rájuk és Honorra fordítja. Időközben az ikrek donorjával is megállapodott abban, ha az ikrek szeretnék megismerni, a 18. születésnapjuk után lehetőségük lehet erre - olvasható a The Sun cikkében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.