Halálos beteg apa adta át lánya diplomáját: „Nem is lehetnék büszkébb”

édesapa
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 20. 11:00
Ettől mindenkinek könnyes lesz a szeme. Ezt mondta a halálos beteg apa.

Megható és egyben szívszorító jelenetnek lehettek tanúi azok, akik részt vettek egy különleges ballagási ünnepségen Kaliforniában: egy halálos beteg édesapa adhatta át lánya érettségi bizonyítványát – idő előtt, hogy még együtt élhessék meg ezt a fontos pillanatot.

Apa
A beteg édesapa mindenben lánya mellett áll.
Fotó: YouTube/CBS LA

Egy beteg édesapa utolsó gesztusa 

Bill Kerwinnél, aki egy helyi középiskolai sportedzőként dolgozott, nemrég negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak. Az orvosok rövid időn belül leállították a kezeléseket, miután kiderült, hogy állapota súlyos, és a kilátások nem biztatóak. 

A közösség, az iskola és a család összefogott, hogy megszervezzék a rendkívüli ballagást március 16-án egy huntington beach-i parkban. Az eseményen több tucat ember vett részt, köztük az iskola igazgatója és a tankerület vezetője is. 

Ez nem a hagyományos ünnepségünk, de ugyanolyan valós és talán még jelentőségteljesebb

 – mondta Danny Morris igazgató a jelenlévőknek.

A 18 éves Abbi végig édesapja kezét fogta a színpadon, miközben átvette a diplomáját. A megható pillanatban így szólt hozzá: 

Nagyon szeretlek, te vagy a legjobb ember, akit valaha ismertem. Büszke vagyok, hogy tőled vehetem át a bizonyítványomat.

A lány később elmondta, hogy számára különösen fontos volt ez a pillanat, és úgy érzi, egy nagy lépést tett az életben azzal, hogy édesapjától vehette át az oklevelet. 

Bill Kerwin sem tudta visszatartani az érzelmeit: 

Nem is lehetnék büszkébb apaként. De emberként sem. Céltudatos, motivált, minden benne van, amit egy szülő csak kívánhat.

Abbi a jövőben ápolónő szeretne lenni, és édesapja teljes mértékben támogatja ebben. A történet megrázó emlékeztető arra, milyen erős kötelék van szülő és gyermek között – és hogy a legfontosabb pillanatok néha a legnehezebb körülmények között születnek meg – derül ki a People cikkéből. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.