Más tüdejével él Lóránt: "Kiskoromtól fogva a szervátültetésre készültem"

Tamács Lóránt 23 éves korában esett át tüdőtranszplantáción. Nemrégiben a legnagyobb természetességgel mesélt a Fanny magazinnak arról, hogy tisztában van azzal, mennyi veszéllyel jár az állapota. Ennek ellenére nem fél, nem kesereg. Igyekszik teljes értékű életet élni, egyről a kettőre jutni, és olyan dolgokat csinálni, amiket szeret: sportolni és utazni.

„Egész életemben a tüdőtranszplantációra készültem”

Négyéves korában derült ki, hogy egy genetikai betegséggel, cisztás fibrózissal küzd.

– Ez gyakorlatilag a légzőszervek fő mumusa – magyarázza. – Sokáig évi egy-két kezeléssel szinten lehetett tartani, de folyamatosan romlott valamennyit az állapotom. Végig tudtuk, hogy előbb-utóbb sor fog kerülni a tüdőátültetésre, ha megélem. Az orvosok azt mondták, hogy sporttal lehet javítani a helyzeten, úgyhogy onnantól fogva ez lett az életem központjában. Hatéves koromtól fogva karatéztam, később fociztam, majd edzőterembe jártam. Ezek nélkül lehet, hogy már nem lennék itt, vagy sokkal hamarabb kellett volna az új tüdő. 

Ráadásul, 8-9 évesen ugyanúgy jártam bringázni, focizni, kosarazni, mint a többiek. Sem fizikálisan, sem mentálisan, sem tüdő kapacitásban nem látszott, hogy más lennék, mint a többiek, hisz akkor még nem voltak tüneteim. A kórházi kezeléseket a szünetekre időzítettük, így az iskolából sem hiányoztam, hogy ne érjen semmilyen hátrányos megkülönböztetés. Egy 2-3 hetes infúziós kezelés elég volt arra, hogy a következő fél évben is jól legyek, vagy hogy kikúrálják a betegséget, amit összeszedtem. Erre volt berendezve az egész életünk.

„45 kilósra fogytam, zombiként éltem”

Lóránt állapota 23 éves korára romlott le annyira, hogy halaszthatatlanná vált az életmentő transzplantáció. 

– Nagyon akartam, hogy jól sikerüljön – árulja el. – Előtte két évet arra áldoztam, hogy minden jól alakuljon. Otthagytam a sulit és csak arra fókuszáltam, hogy magammal foglalkozzak, sportoljak és a családdal, barátokkal legyek. Sokféle példa volt előttem. Láttam olyat, aki műtét után normális életet élt, de sokan el is távoztak köztünk. Tudtam, hogy nagyon rizikós, de nem féltem. 

Tizenegy éve műtöttek meg, akkor még itthon nem csináltak ilyet, így engem is Bécsbe vittek egy tízórás operációra. Van, aki utána két hónapig kómában fekszik, én már két nappal később a folyosón totyogtam a saját lábamon. Óriási lett a változás az új tüdőmmel. Többet bírtam az edzőteremben, fel tudtam menni a másodikra anélkül, hogy fulladoztam volna és végre nem kellett állandóan köhögnöm. A műtét után felköltöztem Budapestre, mert itt zajlik az utógondozás és a barátnőm is itt élt. Érdekes időszak volt az, mert életemben először azon gondolkodtam, hogy hova tovább, úgymond kinyílt előttem a világ. Korábban ez nem volt kérdés, mert mindig az volt a prioritás, hogy éljek, sportoljak és ha szükségem lesz új tüdőre, akkor az meg tudjon valósulni.

„Remélem, kapok még az élettől néhány évet”

Lóránt tíz éve dolgozik adatrögzítőként, mellette pedig személyi edzőnek tanult. S bár az egészsége néhány esztendeje romlani kezdett, nem adja fel, minden erejével azon van, hogy megvalósítsa az álmait.

– Mivel világéletemben a mozgás volt a támaszom, nagyon szeretnék ezen a területen dolgozni – vallja be. – Közel harminc éve sportolok, hatalmas tapasztalatom van, ráadásul mindenkivel megtalálom a közös hangot, hiszen életem során rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba, a legkülönfélébb helyzetekben. De tudom, hogy más szempontból hátrányban vagyok, mert sokaknak van előítélete velem szemben, és nem is nézek ki úgy, mint egy profi testépítő. Sok nehézség ért az elmúlt években. A műtét óta felére csökkent a tüdőkapacitásom, de az sokkal jobban megviselt, hogy az édesapám mellett sok más rokont és barátot elveszítettem. Az ember ilyenkor átértékeli a saját életét, hogy jó-e ez az irány?! Hogy ha most így vége lenne, azzal békében tudnék-e lenni?! Az mindenképp nagyon jó, hogy nem a négy fal között élek, mint sok transzplantált. Rengeteg korlát és nehézség van körülöttem, de szeretnék előre jutni, szeretném tágítani a látószögemet. Bármi is történjék, a sport mindig itt van nekem, nem csak fizikailag, mentálisan is rengeteget ad nekem. A másik dolog pedig, ami feltölt, az az utazás. Az utóbbi években amikor csak tehetem, elmegyek valahová, legalább 3-4 napra. Nagy álmom, hogy eljussak Dubajba és Amerikába. Remélem, ez a kettő még megadatik, ha kapok még az élettől 5-10-15 évet.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: