Csak öt perc: egy kutatás szerint ezzel az egy tevékenységgel meghosszabbíthatod az életed

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 14. 17:30
Nem kell sokat tennünk. A séta sok mindenben segíthet.

Hihetetlenül hangzik, de igaz: már napi öt perc plusz mozgás és séta is érezhetően csökkentheti a halálozás kockázatát – derül ki egy friss, nagyszabású nemzetközi kutatásból.

A séta lehet a kulcs
A séta lehet a kulcs
Fotó: maxbelchenko / Shutterstock

Egy kis séta óriási jelentőséggel bírhat

A The Lancet tudományos folyóiratban megjelent tanulmány több mint 135 ezer ember adatait elemezte, és arra jutott, hogy ha valaki naponta mindössze öt perccel növeli a mérsékelt intenzitású testmozgást – például egy tempós sétával –, akár 10 százalékkal is csökkenhet az idő előtti halálozás kockázata.

A kutatók szerint az ülő életmódot folytatók is sokat nyerhetnek: már napi két perc mozgás is 6 százalékkal mérsékelheti a halálozás kockázatát. 

A tanulmányban 63 év körüli, norvég, svéd, amerikai és brit résztvevőket követtek nyomon nyolc éven át. A vizsgálat kezdetén egyikük sem szenvedett krónikus betegségben vagy mozgáskorlátozottságban, aktivitásukat pedig mozgásérzékelőkkel mérték.

Az eredmények szerint azoknál, akik napi 11 óránál is többet töltöttek mozdulatlanul, már fél óra plusz mozgás is körülbelül 10 százalékkal csökkentette a halálozási kockázatot, egy óra aktivitás pedig akár 25 százalékos javulást is hozhatott.

A szakértők hangsúlyozzák: nem mindenkinek reális cél a heti 150 perc testmozgás, ezért különösen fontos üzenet, hogy már egészen apró változtatások is életmentők lehetnek. A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a tanulmány megfigyeléses jellegű volt, így az összefüggések hátterében más tényezők is szerepet játszhatnak. Emellett az eredmények elsősorban a 40 év feletti korosztályra vonatkoznak.

Szakértők szerint azonban az üzenet így is egyértelmű: néhány extra lépcsőfok, egy rövid séta vagy pár perc mozgás a mindennapokban valóban éveket adhat hozzá az életünkhöz, írja a Daily Mail.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.