„Azt mondták, csak fülgyulladás – ma már részben vak a kislányom”

kislány
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 17. 12:30
Szörnyű volt a diagnózis. A kislány részben megvakult.

Egy egyszerűnek tűnő panasszal kezdődött minden, ám a történet végül egy család életét örökre megváltoztatta. A hároméves kislánynál, Chloe Keffordnál kezdetben mindössze fülgyulladásra gyanakodtak az orvosok, a valóság azonban ennél sokkal súlyosabb volt.

Kislány
A kislányt az agydaganat miatt meg kellett műteni.
Illusztráció: 123RF

A kislány egy igazi hős

A kislányt azután vitték sürgősségire, hogy autózás közben rosszul lett, egyensúlyát elvesztette, és szokatlan tüneteket produkált. Az orvosok fülgyulladást állapítottak meg, antihisztaminnal hazaküldték, ám állapota nem javult, sőt, egyre rosszabb lett. A szülők végül újabb vizsgálatokat kértek – ekkor derült ki a sokkoló igazság: Chloe látóidegén agydaganatot találtak. 

Azt mondták csak fülgyulladás – ma már részben vak a kislányom

– mondta az anya

A kislány nyitott koponyaműtéten esett át, majd három és fél éven keresztül küzdött a betegséggel. Kezelése során kemoterápiát, valamint speciális protonnyaláb-terápiát is kapott, amely célzottan pusztítja a daganatot, miközben igyekszik megóvni az egészséges szöveteket. Az évek során kétszer is visszatért a betegség, legutóbb tavaly nyáron. 

Chloe édesanyja, a 38 éves Nikki elmondta: a család éppen költözés előtt állt, új életet terveztek a tengerpart közelében, amikor a kislány megbetegedett. A tervezett párizsi Disneyland-utazás helyett végül hathetes manchesteri kezelés várt rájuk, ahol Chloe megkapta a legújabb terápiát.

A kislány ma már kilencéves, ám a betegség maradandó nyomot hagyott rajta: részlegesen elveszítette látását, nincs perifériás látása, az egyik szeme különösen súlyosan károsodott. Az orvosok jelenlegi célja az, hogy megőrizzék a még meglévő látását. Chloe-t rendszeres vizsgálatokkal követik, és bár gyakran küzd fáradtsággal, családja szerint továbbra is ő a ház kis napsugara. 

Bátorságát és kitartását idén a Cancer Research UK is elismerte: külön díjjal jutalmazták, ami édesanyja szerint teljesen megérdemelt. 

Soha nem panaszkodik, mindig mosolyog. Minden egyes nap inspirál minket

– mondta Nikki, aki szerint a díj méltó helyre került Chloe szobájában – írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.