Megrázó vallomást tett hivatalos Instagram-oldalán a Chelsea egykori utánpótlás játékosa, Lamisha Musonda. A 33 éves belga labdarúgó bevallotta, immár két éve súlyos betegséggel küzd, ami miatt az állapota mostanra kritikusra fordult, és lehet, hogy már csak napjai maradtak hátra. A fiatal sportoló - aki pályafutását az Anderlechtnél kezdte, majd 2012-ben csatlakozott a brit együttes akadémiájához -, kiemelte, minden erejével küzdött és küzd jelenleg is, de mostanra szembe kellett néznie az igazsággal.

Az életnek rengeteg hullámvölgye van, és senki sem tudja igazán, milyen fájdalmakat hordozol magadban. Számomra az elmúlt néhány év rendkívül nehéz és kimerítő volt. Szomorúan kell közölnöm, hogy küzdöttem azért, hogy visszanyerjem az egészségemet, ezért nem tudtam jelen lenni a közösségi médiában. El kellett fogadnom, hogy az állapotom kritikus, és most már pusztán az életben maradásért harcolok. Nagyon hálás lennék a segítségetekért és az imáitokért ebben az időszakban. A családom és én is küzdünk, és nem adom fel egészen addig, amíg el nem jön az utolsó lélegzetvételem ideje
- kezdte a posztjában Lamisha, hozzátéve, tudja, az élete korai szakaszában rengeteg áldásban volt része.
Ahogy ráébredek, hogy talán már csak néhány napom maradt hátra, azt is felismerem, milyen sok ember állt mellettem, és örökké őrizni fogom ezeket az emlékeket. Az élet nehéz, de a kilátás gyönyörű
- írta a sportoló, majd kiemelte, rengeteg embernek szeretne személyesen is köszönetet mondani, de tudja, még ha fájdalmas is ebbe belegondolni, erre talán már nem lesz lehetősége.
Szeretlek benneteket
- zárta gondolatait, a DailyMail beszámolója szerint, ahol azt is megemlítették, Lamisha kilenc alkalommal szerepelt a belga U21-es válogatottban 2011 és 2013 között, klubszinten pedig a Mechelen, a Liagostera B, a Palamós és a Mazembe csapataiban futballozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.