Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsBemutatjuk a június 11-én rajtoló foci-vb szívdöglesztő focistáit! A 2026-os vb-nek az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó ad otthont, a Bors pedig összegyűjtötte azokat a játékosokat, akik nemcsak a pályán nyújtott teljesítményükkel, hanem a megjelenésükkel is kitűnnek a mezőnyből.

Jude Bellingham 2003. június 29-én született Angliában, a pályafutása a Birmingham Citynél indult, ahol már tinédzserként felhívta magára a figyelmet kivételes érettségével és játékintelligenciájával. Ezt követően a Borussia Dortmundnál folytatta fejlődését, majd 2023 nyarán a Real Madrid szerződtette. Bellinghamet sokan korosztálya legkomplettebb középpályásának tartják: technikás, fizikálisan erős, remekül olvassa a játékot. Nem véletlen, hogy már 17 évesen bemutatkozott az angol felnőtt válogatottban, ahol azóta is alapembernek számít. Teljesítményét a szurkolók is elismerik, hiszen a 2024–25-ös idényt követően őt választották az angol válogatott legjobb játékosának. Sokak szerint a vb egyik legkarizmatikusabb sztárja, elegáns stílusával és mosolyával is hódít.
A marokkói válogatott sztárja a vb egyik legnagyobb női kedvence. Hakimi egyszerre sportos, sármos és közvetlen, ráadásul a mosolyával pillanatok alatt leveszi a lábáról a rajongókat. A Madridban született, marokkói válogatott játékos a Real Madrid akadémiáján nevelkedett. A Borussia Dortmundot és az Internazionalét követően 2021-ben szerződött a Paris Saint-Germainhez, amellyel 2025 után idén ismét felért Európa csúcsára, elhódítva a Bajnokok Ligája trófeáját. Rendkívüli gyorsaságáról, támadó szellemű játékáról és gólpasszairól ismert, miközben védekezésben is megbízható teljesítményt nyújt. A marokkói válogatott egyik vezéralakja, és kulcsszerepet játszott abban, hogy csapata történelmet írva elődöntőig jutott a 2022-es világbajnokságon.
Az argentin csatár nem a rosszfiús sármjával hódít, hanem azzal, hogy olyan, mint a tökéletes „jófiú”. A rajongók szerint a szerény mosolya és a visszafogott stílusa teszi ellenállhatatlanná. Julián Álvarez a River Plate színeiben robbant be a köztudatba, majd a Manchester Cityhez igazolt, ahol többek között Bajnokok Ligáját és angol bajnoki címet is nyert. Kiváló helyzetfelismerése, munkabírása és gólerőssége miatt a támadósor több pontján is bevethető. Az argentin válogatottal 2022-ben világbajnoki címet ünnepelhetett, és fiatal kora ellenére már számos jelentős trófeát gyűjtött be pályafutása során.
Ha valakiből árad a brazil életérzés, az Matheus Cunha. A támadó nemcsak a trükkjeivel vonja magára a figyelmet, hanem a lehengerlő kisugárzásával is. A svájci Sionnál kezdte európai pályafutását, majd megfordult az RB Leipzignél, a Hertha BSC-nél, az Atlético Madridnál és a Wolverhamptonnál is, mielőtt 2025-ben a Manchester Unitedhez igazolt. A támadósor több pontján bevethető játékos, aki nemcsak gólszerzésben, hanem az előkészítésben is fontos szerepet vállal. A brazil válogatottal olimpiai aranyérmet nyert Tokióban, és a 2026-os világbajnokság előtt is a keret egyik meghatározó tagjának számít.
Cristiano Ronaldo neve évek óta egyet jelent a sármmal és a sikerrel. A portugál sztár nemcsak legendás karrierjével, hanem elképesztő fizikumával és magabiztos fellépésével is milliókat ejt rabul világszerte. Az ötszörös Aranylabdás portugál támadó pályafutása során a Sporting, a Manchester United, a Real Madrid, a Juventus és az Al-Nassr színeiben is sikert sikerre halmozott, miközben a portugál válogatottal Európa-bajnoki címet nyert. Rekordszámú válogatott mérkőzésével és góljával a sportág egyik legmeghatározóbb játékosa. A 2026-os világbajnokság különösen fontos lehet számára, hiszen Ronaldo még soha nem nyert vb-t, és valószínűleg ez lesz az utolsó esélye arra, hogy elhódítsa a trófeát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.