Így lehet fogyni a chiamaggal

chiamag
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 18. 14:15
Az utóbbi évek egyik slágerélelmiszere a chiamag, hiszen rostokban gazdag, eltelít, ezért segít a fogyókúrázásban. Ugyanakkor nem szabad nyakló nélkül ennünk, mert kellemetlen mellékhatásai is lehetnek.

Az utóbbi évek egyik slágerélelmiszere a chiamag, hiszen rostokban gazdag, eltelít, ezért segít a fogyókúrázásban. Ugyanakkor nem szabad nyakló nélkül ennünk, mert kellemetlen mellékhatásai is lehetnek.

A chia, illetve magyarul azték, vagy spanyol zsálya nevű növény magja eredetileg Közép- és Dél-Mexikóban, illetve Guatemalában ismert, onnan ered. Az aztékok előszeretettel fogyasztották, olyan fontos élelmiszerük volt, mint a kukorica. Azért olyan népszerű és fontos mag, mert igen gazdag magnéziumban, mangánban, rostokban, fehérjében, omega-3 és omega-6 zsírsavakban. Mindennapi táplálkozásunk során fontos, hogy elegendő rostot fogyasszunk, mert az segíti az anyagcserénket, és nem engedi az egekbe szökni a vércukorszintünket étkezések után.

A chiamag nagy segítőtársunk ebben, emellett ráadásul el is telít, azaz az éhségérzet később jelentkezik. Ha ez még nem lenne elég, a kis magok még többféle antioxidánst is tartalmaznak, s ez az esszenciáliszsírsav-tartalommal kombinálva már képessé teszi őket arra, hogy jótékonyan hassanak szív- és érrendszerünkre. Magas vérnyomás,magas vércukorszint, koleszterinszint, szívritmuszavar megelőzése érdekében is bevethetjük őket.

Fotó: pexels.com

Hogyan fogyasszuk?

A magokat önmagukban is rágcsálhatjuk, demüzlibe, joghurtba, salátába keverve, főzelékbe, levesek, mártások sűrítésére is kiváló. Gluténmentes vagy paleoétrendet követőknek is ideális választás lehet, Bármilyen ételbe belekeverhetjük, őrölve a lisztet vagy a zsemlemorzsát helyettesíthetjük segítségével, sütésnél akár a tojást is. Vízzel vagy más folyadékkal érintkezve ugyanis a magok megdagadnak, felpuhulnak, zselés állagúvá válnak.

Ugyanakkor arra figyeljünk, hogy napi 15 grammnál többet ne együnk a chiamagból, ugyanis az már túl sok rostot jelent a szervezetnek. Az eredmény – főleg akkor, ha nem iszunk mellette kellő mennyiségű folyadékot – hasfájás lehet görcsökkel, emésztési problémákkal.

Emellett arra is ügyeljünk, hogy a rendszeres chiamagfogyasztás befolyásolhatja egyes gyógyszerek, vitaminok, ásványi anyagok felszívódását is! S mivel ez is lehet allergén növény, először csak kis adaggal próbálkozzunk – főleg azok, akik allergiásak a mustárra vagy a szezámmagra –, és figyeljük meg, milyen hatással van ránk.

Fotó: pexels.com

Házi készítésű chiapuding

A chiamag egyik legélvezetesebb formája achiapuding, ami csak házilag készíthető el, boltokban ugyanis tilos forgalmazni – nem szerepel az engedélyezett élelmiszerek között, míg a chiamag igen. Ám nem kerül nagy erőfeszítésbe házilag elkészíteni sem a pudingot, sem a sportolók körében oly népszerű chiazselét. Utóbbi elkészítéséhez néhány kanálnyi magot áztassunk be kókuszvízbe, és tegyük az egészet egy éjszakára a hűtőbe. A magok saját súlyuk akár tizenkétszeresét is képesek magukba szívni folyadékból, ezért reggelre egy zselés állagú, könnyen fogyasztható, energiadús élelmiszert kapunk, ami feltölt energiával, és növeli az állóképességünket.

Fotó: pexels.com

A chiapuding gyerekek által legjobban kedvelt verziójához két bögre tejre van szükségünk, félbögrényi chiamagra – mérjük le, hogy ne lépjük túl az ajánlott fogyasztási limitet –, 2 púpos evőkanál kakaóporra, egy evőkanálnyi vaníliára vagy vaníliás cukorra, egy evőkanálnyi cukorra vagy egészséges cukorpótlóra. Az összes hozzávalót öntsük a turmixgépbe, és keverjük simára. A hűtőbe téve negyed óra alatt besűrűsödik, és már fogyasztható is. Tálaljunk mellé sok friss gyümölcsöt!

Kevesen ismerik a módszert, de a chiamagot csíráztatni is lehet. A magokat áztassuk be 12 órára vízbe, majd öntsük le róluk a folyadékot. 12 óránként cseréljük az áztatóvizet, s pár nap múlva már csírázó kis magjaink lesznek. A magokból áztatás nélkül értékes olajat is préselnek, amit sokrétűen használhatunk a konyhában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.