Ha szervezetünkben kevés a vas, akkor a vastabletták mellett különböző élelmiszerek segítségével is feltölthetjük kiürült raktárainkat.
A vashiány az egyik legelterjedtebb táplálkozási hiány, nagyjából kétmilliárd embert érint. Nemtől és kortól függően 8–18 milligrammnyi vasat kéne fogyasztanunk naponta, ám nagyon sok minden befolyásolja a felszívódását. Még ha bélrendszerünk tökéletesen működik, akkor is csak a bevitt vas húsz százaléka hasznosul. Épp ezért alakul ki könnyen vashiány a szervezetben, főleg nálunk, nőknél, akik a terhesség, szoptatás, a menstruáció miatt még inkább ki vagyunk téve a vashiány veszélyeinek. Hogy ez valóban így van-e, tényleg kevés-e a vas a szervezetünkben, azt csak orvos segítségével tudjuk kideríteni vérvétellel.
A vörös hús, a baromfi és a hal húsa meglehetősen sok vasat tartalmaz. Ez azért is fontos, mert a növényekben megbújó, más kémiai szerkezetű vas nehezebben szívódik fel. Annyira, hogy annak 3–5 százaléka hasznosul, míg a húsokban lévő vasnak nagyjából a 15 százaléka. A növényi vas felszívódását egyébként lehet növelni úgy, hogy nem vasat tartalmazó étellel együtt fogyasztjuk. A húsevés tehát fontos a vas pótlása szempontjából, akkor is, ha növényekkel párosítjuk.
A spenótvagy más zöld leveles zöldségben lévő vasat úgy is könnyebben felszívhatja a szervezetünk, ha megpároljuk őket. Próbáljuk elkerülni a túlfőzést, és éppen csak addig pároljuk őket, amíg fogyaszthatóvá válnak. Érdekes ellentmondás tapasztalható egyébként a spenót esetében, mert miközben úgy terjedt el, mint az egyik legfontosabb vasforrásunk – és Popeye karizmának titka –, a zöldségben található oxálsav gátolja a vas felszívódását.
A túlfőzés elkerülése azért is fontos, hogy megmaradjon az ételek C-vitamin-tartalma. Ez nemcsak az antioxidáns felszívódása miatt érdekes, de azért is, mert a C-vitamin bizonyítottan segíti a vas felhasználását. Legközelebb próbáljuk ki, hogy a szokásos húsunkhoz nyersen eszünk paprikát vagy más, C-vitaminban gazdag élelmiszert.
A B9-vitamin, vagy ismertebb nevén folsav, vagy a B12-ként elhíresült kobalamin mind segíthetnek a vashiány elkerülésében. A B12-vitaminból sokat vihetünk be, ha halat, húsokat eszünk, amelyek ráadásul vasban is gazdagok. Folsavat avokádóból, narancsból, hüvelyesekből, sötét leveles zöldségekből szerezhetünk.
Vannak olyan ételek, kémiai anyagok, amelyek nemhogy segítenék a vas felszívódását, hanem gátolják. A kalcium, a magnézium, a cink vagy a réz versenyeznek a vassal a felszívódásért, de a gabonákban és hüvelyesekben található fitinsav sem engedi, hogy a vas megfelelően hasznosuljon. Egyes magas rosttartalmú ételekkel együtt a vas emésztetlenül is áthaladhat a bélrendszeren, és az üdítőitalokban, teában, kávéban gyakran megtalálható csersav is hasonlóan működik. Egyes gyógyszerek, savlekötők szedése esetén is csökkenhet a vas felszívódása, ezért hiába ettünk valami finom, vasban gazdag ebédet, ha utána a savlekötővel „elrontjuk” az egészet.
Nem titok, hogy a dohányzás károsítja az egészségünket, de kevesen tudják, hogy akár a vashiányukat is köszönhetik nekik. Fontos, hogy ne csak az aktív, hanem a passzív dohányzást is kerüljük.
A vasat nem egyszerű megemészteni, és igen sok sósav kell a feldolgozásához. Ahogy már említettük, még tökéletesen működő emésztőrendszerrel is csak a vas 15–20 százaléka szívódik fel, de ha az emésztésünk kiegyensúlyozatlanná válik, ez a szám meredeken csökken. Fontos, hogy rendezzük az emésztési problémáinkat, és megfelelő legyen a beleink felszívó képessége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.