Váltsunk életmódot, kerüljük a panaszt okozó ételeket
Sokak számára ismerős a kellemetlen tünet: ha a gyomortartalom visszaáramlik a nyelőcsőbe, savas refluxról beszélünk - közismert neve gyomorégés. Segíthet rajta némi odafigyelés!
Nem kevés ember küzd napi szinten a savas refluxszal. Az égő érzés megnehezíti az életüket, ám sokan nem tudják, mennyi mindent tehetnek ellene a jobb közérzet érdekében.
A gyomorprobléma akkor jelentkezik, amikor a gyomor tartalma visszaáramlik a nyelőcső alsóbb felébe. Vannak, akik erre hajlamosabbak, mint mások, azonban még náluk sem válik állandó gonddá, ha tesznek ellene.
A gyomorban levő sav dolga az emésztéskor az is, hogy a különféle kórokozók ellen védelmet nyújtson nekünk. Magától a sav okozta hatásoktól nyálka óvja a gyomrot, melynek felső részén található egy erős záróizom – ez segít meggátolni, hogy a gyomor tartalma a nyelőcsőbe áramolhasson.
Olykor azonban a teljesen egészséges emberek esetén is megtörténik, hogy jelentkezik a savas reflux. Elképzelhető, hogy nem zár megfelően a záróizom, vagy túlteng a sav a szervezetben, de egyéb fizikai probléma is fennállhat.
Mindennek az eredménye a gyomorégés, azaz egy intenzív, égető érzés, amely fájdalommal, köhögéssel és fulladásérzettel is járhat.
A gyomorégés vagy savas reflux ellen nincs igazi gyógymód, azonban nem muszáj elfogadni, hogy ez már így marad.
Nem lesz annyi panaszunk és tünetmentessé is tehetjük magunkat az alábbi módszerekkel.
A gyomorégéshez kimondottan hozzájárulhatnak egyes élelmiszerek. Az intenzív ízű fűszerek mindenképpen kerülendők! Még a vörös- és a fokhagyma sem igazán jó.
Érdemes szakemberrel egyeztetni a fogyasztható ételekről, mert akadnak, akiknél nem okoz gondot egyik fűszer, másnál azonban akkor is tünetet produkál, ha keveset ettünk belőle. Tipikusan ilyen a zöld paprika, paradicsom, méz, de akár a húsleves vagy a csoki is.
Gyomorégés esetén nem árt kerülni az aromás italokat sem, így a kávét, vörösbort, röviditalokat.
Vannak ellenben ételek, italok, amelyek javasoltak a gyomorégés avagy savas reflux tünetei ellen. A száraz, szilárd állagú élelmiszerek ajánlottak, a tej, a tejtermékek, kekszek. Sok panaszosnál segítenek a zsír- és fehérjetartalmú ételek.
Tehetünk a gyomorégés ellen azzal is, hogy megváltoztatjuk életmódunkat. Sokszor a hasűri nyomás váltja ki a problémát, s ennek oka sok esetben a túl sok ülés vagy a plusz kilók.
Vagyis, nagyon ajánlott az aktív életmód! Kezdjünk el többet mozogni és faragjuk le feles kilóinkat!
Érdemes gyakrabban és kis adagokat enni. Ajánlott dietetikussal is egyeztetni arról, miből és mennyit fogyasszunk.
Két órával azelőtt, hogy aludni térünk, már ne együnk. Hasznos a gyomorégés elleni védekezésben, ha pihenéskor a fejünket magasabb párnán nyugtatjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.