Japán kutatók MRI alkalmazásával képesek megállapítani, milyen képeket látnak az emberek az alvás korai szakaszában.
A Science szaklapban megjelent tanulmány szerint mindezt 60%-os pontossággal végzik. "Szilárd meggyőződésem volt, hogy lehetséges az álmok dekódolása, legalább az álmodás bizonyos formáinál. Nem lepődtem meg az eredményeken, ugyanakkor nagyon izgatnak" - mondta Yukiyasu Kamitani professzor, a kiotói ATR Számítási Idegtudományi Laboratórium munkatársa, a kutatási csapat vezetője.
Az álomfejtés az ősi egyiptomiak óta érdekli az emberiséget, a tanulmányban részt vevő kutatók azonban jóval közvetlenebb módot találtak éjszakai vízióink megcsapolására,három ember agyfunkcióit követték nyomon MRI letapogatással, miközben aludtak.Amint a kísérletben részt vevő alanyok kezdtek álomba merülni a letapogató berendezésekben, a kutatók felébresztették őket és megkérték, számoljanak be arról, amit láttak, mindezt több mint kétszázszor ismételve meg. Minden képet, legyen az akármilyen szürreális, feljegyeztek.
A látásélményeket meghatározott hierarchia szerintnéhány nagyobb fogalmi körbe csoportosították - pl. bútor, nő, lakás, üzlet, utca, betűstb. -, majd internetes képkeresők segítségével létrehoztak minden fogalmi körhöz kapcsolódóan egy vizuális adatbázist, és egy tanulási algoritmus segítségével elemezték, hogy a különböző fogalmi körbe tartozó képek bemutatása milyen speciális aktivitásmintát eredményez az elsődleges látókéregben.
A "betanítás" után a számítógépes program képes volt az álombeli aktivitásminták leképezésével megjósolni, milyen látványokról fog beszámolni az alany, mikor röviddel a megfigyelés kezdete után felébresztik. Ezután újabb MRI letapogatásokat végeztek, ezúttal azonban az alanyok ébren voltak és közben képeket mutattak nekik, így a kutatócsoport láthatta az agytevékenység pontos, az adott képhez kapcsolódó sémáit.
Akutatók szerint a szellemi frissesség hosszú távú megőrzését napi 7 óra alvással biztosíthatjuk.
Az alvás közbeni tesztek következő fordulójában a kutatók már meg tudták jósolni a letapogatások alapján az álmokban látott dolgokat, mindezt 60% pontossággal. "Képesek voltunk felfedni az álmok tartalmát az alvás közbeni agytevékenységből, ami egybehangzott az alanyok későbbi beszámolóival" - magyarázta Kamitani professzor.
A kutatók most a mélyebb alvásba szeretnének betekinteni,ahol a legszínesebb álmok alakulnak ki, illetve arra is kíváncsiak, vajon az MRI alkalmazásával képesek lennének-e megállapítani az alvás közben átélt érzelmeket, illatokat, színeket és cselekményeket. "Ettől még egyértelműen messze járunk, azonban nincs okunk feltételezni, hogy mindez lehetetlen lenne" - nyilatkozott a BBC-nek Mark Stokes, az Oxford Egyetem kognitív idegtudósa, aki szerint a japán kutatás egy újabb lépés az álomfejtő gépek irányába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.