Ez pedig nem más, mint a teqball. Pontosabban, egy futball-alapú sportág, amit egy speciálisan meghajlított asztalon (a Teqasztalon) játszanak olyan sportolók vagy lelkes amatőrök új generációja (teqers), akiknek célja a technikai képességeik, a koncentrációjuk és az állóképességük fejlesztése.
A sportág először 2012-ben jelent meg, Magyarországon. Ateqballsorán hatványozottan érvényesül a nemek közti egyenlőség, hiszen a szabályok szerint egyéni játék esetén kettő, páros játék esetén pedig négy játékos játssza a játékot nemtől és kortól függetlenül. A sport pontozási rendszer alapján működik, egyaránt játszhatóbeltérenéskültéren, beleértve astrand körülményeket, tehát ahomoktalajt is.
A szabályok szerint a játékosok legfeljebb három érintést alkalmazhatnak, mielőtt visszajuttatnák a labdát az ellenfél térfelére, tehát ahhoz, hogy elkezdhessünkteqballozni, nincs szükség nagyobb tudásra, mint hármat dekázni egy labdával. Ateqballa labdarúgás legtisztább vállfaja, hiszen egytesti kontaktus nélkülisport, ami azt jelenti, hogy sem az ellenfél, sem pedig az asztal érintése nem engedélyezett.Ezminimalizálja az ütközések által okozott sérülések előfordulásátis.
Az amatőr sportbarátok számára kiválóan alkalmas a technikai tudásuk, a koncentrációs készségük és az állóképességük fejlesztésére, emellett szórakoztató és izgalmas is.
További részeletekIDEkattintva elérhetőek.
Forrás: teqballhungary.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.