A bőrön megjelenő sötét foltok mellett nem lehet nyugodt szívvel elsiklani, hiszen az acanthosis nigricans-nak nevezett jelenség hormonzavart vagy más egyéb betegséget is jelezhet. Mégis mi állhat a sötét foltok hátterében?
Azacanthosis nigricansnevű bőrelváltozás olyan zavar, mely legtöbbször valamilyen más betegségekhez társul. Ekkor szürkésbarna színű, göbös elváltozások jelennek meg a nyakon, hónaljnál, mell alatt, valamint más hajlatoknál. Tapintása általában bársonyos és gyakran viszket. Esztétikailag igen zavaró lehet, ám nem csak ezért fontos szakemberhez fordulni a problémával, hanem azért is, mert sokszor hormonális rendellenességre hívja fel a figyelmet.
A zavaró bőrelváltozás fennállásakor fontos, hogy az illető minél hamarabb ellenőriztesse hormon paramétereit, ugyanis az esetek többségében valamilyenendokrin problémahúzódik a jelenség hátterében.
Dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint gyakran a vérben keringő túl magas inzulinszint okozza a sötét foltokat, ezért azinzulinrezisztencia, PCOS, prediabetes is okozhatja. Éppen ezért érdemes terheléses vércukor-és inzulinszint vizsgálatot végeztetni, hiszen ebből kiderülhet, van-e ilyen jellegű problémája. Ha ez bebizonyosodik, akkor a páciens mindenképp életmódváltásra szorul, hiszen a személyre szabott diéta és a rendszeres mozgás nagyban hozzájárul az inzulin-és a vércukorszint csökkentéséhez. Amennyiben az orvos úgy határozza, az életmód terápiát gyógyszeres kezeléssel szükséges kiegészíteni.
Érdemes tudni, hogy aprediabetesmellett okozhatja még pajzsmirigy alulműködés is a zavart. Ennek során a szerv túl kevésT3 és T4 hormontállít elő, melyre a magas TSH érték hívja fel figyelmet. Bár az állapot során megjelenhetnek a hajlatokban a sötét foltok, ám a betegség leggyakoribb tünetei közé a túlsúly, a székrekedés, a menstruációs problémák, a csökkent hidegtűrés és az alacsony pulzus tartozik. Kezelése gyógyszeres úton történik, mellyel a hiányzó hormonokat kívülről pótolják.
AzAddison-kóra mellékvese kimerülésével függ össze, és az esetek többségében autoimmun eredetű. Ekkor anormálisnál kevesebb kortizol, aldoszteron és nemi hormonoktermelődnek. Tünetei közt apátia, gyengeség, hiperpigmentáció – a bőr sötét elszíneződése - a tenyereken és a hajlatokban, alacsony vérnyomás, izomgyengeség áll a leggyakrabban. A hormon meghatározás során reggel mért alacsony kortizol szint és az agyalapi mirigy által termelt jelentősen emelkedett ACTH észlelhető. A betegség kezelése a hiányzó hormonok pótlásával lehetséges.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.