A testmozgás akkor jó, ha élvezzük is
Nem kevés ember nagyon nehezen szánja rá magát a testmozgásra. Egy közelmúltbeli kutatás rámutatott, hogy főleg az agyunkat okolhatjuk érte – ugyanakkor vannak egyéb problémák is, melyeket orvosolva visszatérhet a kedvünk.
Velünk is előfordult már, hogy bérletet vettünk az edzőterembe, de alig használtuk? Elhatároztuk, hogy rendszeresen járunk, aztán mindig „más dolgunk” volt?
Sokan hagyják ki a testedzést csak azért, mert valami zavarja őket. Sokszor az agyunk gyárt elméleteket, miért nem való ez nekünk, de lehetnek egyéb, konkrét okai is a testmozgás halogatásának.
A Genfi Egyetem és egyetemi kórházak által elvégzett felmérés Svájcban is azt mutatta: az emberek jó része eldönti, hogy mozogni fog, aztán nem csinál semmit. A fő oka az agyunk, amely arra van „programozva”, hogy kerüljön mindenféle kényelmetlenséget és szükségtelen erőfeszítést – ez ősidők óta így van, csakhogy őseinknek nem is kellett külön edzeniük, mivel a mozgás a mindennapjaik része volt. Nekik ez a túlélést jelentette. Mára azonban a modern világ embere eljutott odáig, hogy azzal élhet tovább, ha valóban szán időt a mozgásra.
1.Olyan testmozgást választottunk, amelyik nem való nekünk: csak mert egy barátunknak nagyon bevált a Pilates, nem jelenti, hogy nekünk is tetszeni fog. Ha más típusú mozgást kedvelünk, válasszunk olyat! Menjünk úszni, futni, jógázzunk vagy teniszezzünk akár. A lényeg az, hogy élvezzük is, amit csinálunk, különben nem szánjuk majd rá magunkat.
2.Nem megfelelő a felszerelésünk: ha nem viselünk szellős, könnyű ruhát a mozgáshoz, nem megfelelő az adott sporthoz a melltartónk, cipőnk, felsőnk vagy bármilyen kiegészítőnk, az megnehezíti és kényelmetlenné teszi az edzést. Válasszunk jól!
3.Szégyelljük a külsőnket: sokaknál elriasztó tényező, hogy túlsúlyosak, nem fittek, egyszóval nem érzik magukat edzőterembe valónak. Lényeges dolog, hogy ne járjunk olyan terembe, ahol furcsán néznek ránk, csak mert betettük a lábunkat. Fontos a közeg megfelelő kiválasztása, az elfogadó edzők, edzőtársak, s nem mellesleg a hangulat. Ezen kívül, ne versenynek fogjuk fel a testmozgást – mindenki önmagához képest fejlődik. Saját céljainkkal foglalkozzunk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.