Diéta: az étrendre koncentrálás többet ér, mint a testmozgás?

testmozgás
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 21. 13:21
Az edzés fontos, de jobban számít, mit eszünk

Az edzés fontos, de jobban számít, mit eszünk

Jobban járunk, ha az étrendünkre figyelünk jobban: többet számít ugyanis diéta esetén, mint a testmozgás – állapította meg egy új tanulmány.

Nagyon úgy tűnik, hogy aki le akar fogyni, annak étkezésére kell helyeznie a hangsúlyt: egy új tanulmány következtetése szerint az étrend jóval nagyobb szerepet játszik diéta esetén a sikerben, mint a fizikai aktivitás.

A kutatók eredményeik alapján úgy vélik, hogy aki gőzerővel belevetné magát a sportolásba, vegye figyelembe az étrend jelentőségét is – ez ugyanis fontosabb a fogyás szempontjából, mint ha elkezdünk gyalogolni, edzeni járni vagy futni.

A jelenség mögötti ok az lehet, hogy a testmozgás növeli az étvágyat, különösen a hosszantartó és állóképesség növelő edzés és a súlyemelés –adta hírül a CNN.

Azok az emberek, akik fokozatosan veszítenek súlyt (nagyjából 0,45 – 0,9 kilót hetente), sokkal sikeresebbek a fogyásban – áll az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ jelentésében.

Az elfogyasztott kalóriáknak körülbelül 10 százalékát égetjük el az emésztéssel, miután ettünk, s durván 10-30 százaléka ég el fizikai aktivitás közben – írja a tanulmány.

„Mindez nem is lehetne ennél valóságosabb. Amit az étrend során eszünk, sokkal fontosabb, mint amit a testmozgással elérünk” – mondta el Lisa Drayer a CNN-nek.

Az összes kalória, amelyet fogyasztunk, az ételből és a megivott italokból származik, ám csupán a kalóriák egy része veszik el a testmozgás által – figyelmeztet a szakértő.

Egy átlagos ember – kivéve a profi sportolókat – 5-15 százalékot éget el napi kalóriáiból edzésen keresztül. Ez pedig a legtöbb esetben kicsit sem egyenlő az ételfogyasztással, amely a test energiabevitelének 100 százalékát teszi ki – fejtette ki Alexxai Kravitz, az amerikai Nemzeti Cukorbeteg, Emésztés és Vesebetegség Intézet kutatója.

42208412 - arugula mediterranean salad with goat cheese honey and nuts

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell edzeni. A testmozgás igen fontos az erősítés, az izomépítés, rugalmasság és a betegségek távoltartása és kezelése szempontjából, beleértve a szívbetegséget és a diabéteszt.

Ám miközben az edzés segítheti a fogyást, az étrend jóval jelentősebb életmódbeli tényező – emelték ki a kutatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.