Álomtudás

alvás
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 09. 13:00
Az új ismeretanyag elsajátítása utáni alvás segíthet azt memorizálni ?Legalábbis akkor, ha álmodik közben az illető, állítják a tudósok.

Az új ismeretanyag elsajátítása utáni alvás segíthet azt memorizálni ?Legalábbis akkor, ha álmodik közben az illető, állítják a tudósok.

Így szert tehet a legfontosabbra: az álomtudásra.

Felfedezték, hogy azok, akik álmodnak egy új feladatról, jobban teljesítik azt ébredés után, mint azok, akik nem aludtak előtte, vagy nem álmodtak. Önkénteseket kértek meg, hogy tanulják meg egy 3 dimenziós számítógépes útvesztő alaprajzát, hogy kitaláljanak belőle a virtuális világban néhány órával később. Azok, akik aludhattak ezután, és még álmodtak is, könnyebben kitaláltak az útvesztőből.

alvas kozben

A kutatók úgy vélik, az álom egy jele annak, hogy az agy tudattalan részei keményen dolgoznak a feladattal kapcsolatos információk feldolgozásában. Az egyik szerző, Dr. Robert Stickgold a Harvard orvosi karáról elmondta, az álmok jelezhetik azt, hogy az agy több szinten is dolgozik ugyanazon a problémán. Az álmok utalhatnak arra, hogy az agy összefüggéseket keres az emlékeknek, melyek hasznosabbá tehetik azokat a jövőben.

Tanulási tippek

Dr. Erin Wamsley társszerző szerint a tanulmány arra utal, a tudattalan agy dolgozik azokon a dolgokon, melyeket a legfontosabbnak tart. "Minden nap irdatlan mennyiségű információval és új élménnyel találkozunk. -mondta. Mintha az álmaink teszik fel azt a kérdést, hogy miként használjuk az információt az életünkben. A Cell Biology című folyóiratban megjelent cikk gyakorlati értékkel is bír. A tudósok szerint ki lehet használni ezt a jelenséget a tanulási képességek és az emlékezet fejlesztésére. Például a diákok jobb, ha alvás előtt tanulnak, vagy szunyókálnak kicsit a délutáni tanulás után.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.