Folytatódik a meleg, kora nyárias időjárás

nyárias
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 22. 05:26
Napos időre számíthatunk, de a fátyolfelhők mellett az ország északkeleti harmadán és a Nyugat-Dunántúlon már a gomolyfelhő-képződés is erőteljesebb lesz, és néhol zápor, zivatar is valószínű.

Napos időre számíthatunk, de a fátyolfelhők mellett az ország északkeleti harmadán és a Nyugat-Dunántúlon már a gomolyfelhő-képződés is erőteljesebb lesz, és néhol zápor, zivatar is valószínű.

Napközben eleinte a délnyugati, délután a nyugati, északnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban többnyire 4 és 10 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken 1, 3 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható.

Légköri front nem lesz felettünk. Folytatódik a kora nyáriasan meleg időjárás.
Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban a nyír pollenkoncentrációja jellemzően közepes marad, bár helyenként – elsősorban az ország északi részén – továbbra is elérheti a magas szintet. Elkezdődött a platán és a tölgy pollenszórása, pollenjük már többfelé magas, esetenként nagyon magas koncentrációban lehet jelen. A kőris, a fűz, a gyertyán, a komlógyertyán, valamint a ciprus- és a tiszafafélék pollenkoncentrációja várhatóan a közepes tartományban marad. A juhar, a nyár és a bükk virágpora általában csak alacsony-közepes mennyiségben van jelen. Előfordulhat egy-egy szem a pázsitfűfélék, a sásfélék, valamint az ostorfa, a dió, az eperfafélék és a fenyőfélék pollenjéből is a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony marad.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.