A merevedési zavar egy viszonylag elterjedt probléma, aminek számos oka lehet, a lelki problémáktól elkezdve a helytelen táplálkozáson át egészen olyan konkrét betegségekig, mint a diabétesz.
A texasi egyetem tudósai viszont most úgy tűnik, megtalálták azt a szert, amivel csökkenteni lehet a kialakulás esélyeit. Ráadásul egy teljesen hétköznapi dologról van szó, a kutatás ugyanis kimutatta, hogy azoknál, akik naponta 2-3 csésze kávét isznak, akkor 40%-kal is kisebb az esély az erekciós problémák megjelenésére.
Egészen pontosan a napi 85 és 170 mg közötti koffeinbevitel az, ami segíthet, és a kávé ezek szerint nem csak az agyat élénkíti, hanem odalent is segít. A koffein alapvetően érszűkítő hatású, de ez csak rövid ideig jelentkezik, hosszabb távon viszont serkenti a vérkeringést, ami az intim területeknek is jót tesz. Ráadásul a központi idegrendszert is stimulálja.
Természetesen nem csak a kávé tartalmaz koffeint, azt azonban nem árt észben tartani, hogy az energiaitalok cukorral is meg vannak pakolva, ami már egyáltalán nem egészséges. Ezt az édesítőt a kávéból is jobb kihagyni, ha csak a pozitív hatásokra vágyunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.