Karácsony - A megtisztulás szertartásai

A karácsony a szeretet, az újjászületés ünnepe. A kereszténység Jézus születését ünnepli december 25-én. Az első adatok szerint már a régi Rómában ünnepnek számított, majd az egész keresztény világban elterjedt.

A nem hívők a Napisten születésnapját ünnepelték ezen a napon. Aurelianus császár például elrendelte, hogy december 25-én birodalma egész területén ünnepeljék meg a fény újjászületését, a napfordulót, azaz a legyőzhetetlen, örök, isteni Napot.

A keresztény világban hosszú évszázadok alatt a karácsonynak a húsvéthoz hasonlóan kialakult az előkészületi ideje és az ünnepköre. Az ünnepi készülődés a lélek és test "felkészítését" szolgálta. Nem véletlen, hogy akárcsak a húsvéthoz, a karácsonyi ünnepekhez is a teljes testi, lelki, külső és belső megtisztuláson át vezetett az út. A karácsonyi ünnepkörhöz tartozónak tekinthetjük már december 13-át, Luca napját is, (amely nevet ugyancsak a fény, azaz a lux szóra származtatnak vissza) s amelyet gonoszjáró, boszorkányűző napnak tartott a néphit.

A Tápió vidékén például fokhagymával keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, az Ipoly menti falvakban pedig ugyancsak ezzel kenték be az állatok fejét, hogy távol tartsák tőlük a rontást. Sok helyütt a család tagjai fokhagymagerezdet nyeltek lefekvés előtt, hogy elűzzék maguktól a gonoszt, azaz a boszorkányok által előidézhető bajokat. A gonoszsággal, az ártó lényekkel szembeni védekezés eszköze volt a Luca-szék is, amelyet december 13-ától karácsonyig kellett elkészíteni (mégpedig meghatározott számú és fajtájú fából). E tákolmányra kellett felállni a december 24-ei éjféli misén, mert csak erről lehetett meglátni, hogy kik is a boszorkányok.

A megtisztulás szertartásai

A karácsonyt megelőző napok egyébként más értelemben is a testi-lelki, külső-belső megtisztulás, felkészülés jegyében teltek. A férfiak a ház körül, az asszonyok a házban teremtettek rendet és tisztaságot, az ünnepet megelőző napokban pedig megkezdődött a sütés-főzés. December 24-én a keresztény családok reggeltől estig böjtöltek.

Este azonban az asztal köré ült a család apraja-nagyja. A karácsonyi vacsorát még a szegény családokban is ünnepélyes külsőségek - ünnepi teríték, a fogások meghatározott rendje, ünnepi öltözék, kimért, illedelmes viselkedés - jellemezték. Tilos volt például a karácsonyi asztalra könyökölni és az asztal mellől az étkezés vége előtt felállni (ez a "fegyelmezetlenség" a ház körüli állatok termékenységét befolyásolta, azaz ahol ezt megszegték, ott nem tojtak a következő évben a tyúkok, elhullottak a barmok, a haszonállatok).

Az ünnepi asztalra az úgynevezett karácsonyi abrosz került, amelyet csupán ekkor használtak, s amely az ünnep utolsó, harmadik napjáig, vagy akár január 6-áig, az aprószentek napjáig maradt felterítve. Egyes vidékeken az asztalra, egy külön erre a célra rendszeresített edényben, másutt az asztal alá különféle gabonamagvakat (szénát, szalmát) szórtak, majd később ezzel kínálták (vagy almozták) a háziállatokat, hogy egészségesek és termékenyek legyenek a következő évben is. A néphit a karácsonyestének és a karácsonyi ételeknek is évkezdő, jövőjósló szerepet tulajdonított.

T. Puskás Ildikó