A nem hívők a Napisten születésnapját ünnepelték ezen a napon. Aurelianus császár például elrendelte, hogy december 25-én birodalma egész területén ünnepeljék meg a fény újjászületését, a napfordulót, azaz a legyőzhetetlen, örök, isteni Napot.
A keresztény világban hosszú évszázadok alatt a karácsonynak a húsvéthoz hasonlóan kialakult az előkészületi ideje és az ünnepköre. Az ünnepi készülődés a lélek és test "felkészítését" szolgálta. Nem véletlen, hogy akárcsak a húsvéthoz, a karácsonyi ünnepekhez is a teljes testi, lelki, külső és belső megtisztuláson át vezetett az út. A karácsonyi ünnepkörhöz tartozónak tekinthetjük már december 13-át, Luca napját is, (amely nevet ugyancsak a fény, azaz a lux szóra származtatnak vissza) s amelyet gonoszjáró, boszorkányűző napnak tartott a néphit.
A Tápió vidékén például fokhagymával keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, az Ipoly menti falvakban pedig ugyancsak ezzel kenték be az állatok fejét, hogy távol tartsák tőlük a rontást. Sok helyütt a család tagjai fokhagymagerezdet nyeltek lefekvés előtt, hogy elűzzék maguktól a gonoszt, azaz a boszorkányok által előidézhető bajokat. A gonoszsággal, az ártó lényekkel szembeni védekezés eszköze volt a Luca-szék is, amelyet december 13-ától karácsonyig kellett elkészíteni (mégpedig meghatározott számú és fajtájú fából). E tákolmányra kellett felállni a december 24-ei éjféli misén, mert csak erről lehetett meglátni, hogy kik is a boszorkányok.
A megtisztulás szertartásai
A karácsonyt megelőző napok egyébként más értelemben is a testi-lelki, külső-belső megtisztulás, felkészülés jegyében teltek. A férfiak a ház körül, az asszonyok a házban teremtettek rendet és tisztaságot, az ünnepet megelőző napokban pedig megkezdődött a sütés-főzés. December 24-én a keresztény családok reggeltől estig böjtöltek.
Este azonban az asztal köré ült a család apraja-nagyja. A karácsonyi vacsorát még a szegény családokban is ünnepélyes külsőségek - ünnepi teríték, a fogások meghatározott rendje, ünnepi öltözék, kimért, illedelmes viselkedés - jellemezték. Tilos volt például a karácsonyi asztalra könyökölni és az asztal mellől az étkezés vége előtt felállni (ez a "fegyelmezetlenség" a ház körüli állatok termékenységét befolyásolta, azaz ahol ezt megszegték, ott nem tojtak a következő évben a tyúkok, elhullottak a barmok, a haszonállatok).
Az ünnepi asztalra az úgynevezett karácsonyi abrosz került, amelyet csupán ekkor használtak, s amely az ünnep utolsó, harmadik napjáig, vagy akár január 6-áig, az aprószentek napjáig maradt felterítve. Egyes vidékeken az asztalra, egy külön erre a célra rendszeresített edényben, másutt az asztal alá különféle gabonamagvakat (szénát, szalmát) szórtak, majd később ezzel kínálták (vagy almozták) a háziállatokat, hogy egészségesek és termékenyek legyenek a következő évben is. A néphit a karácsonyestének és a karácsonyi ételeknek is évkezdő, jövőjósló szerepet tulajdonított.
T. Puskás Ildikó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.