Számos vizsgálat igazolta a stressz és a teherbeesés elmaradása közti kapcsolatot.A szervezet fokozott igénybevétele miatt a gyulladásos folyamatokra jellemző akut fázis fehérjék, így emelkedett koncentrációban CRP is megjelenhet, ez pedig csökkentheti a fogantatáshoz nélkülözhetetlen progeszteron mértékét.
Ezerarcú fenyegetés
,,Astresszszámtalan szövődménye ismert, megfigyelések igazolják, hogytöbb betegség kialakulásában szerepet játszhat.A pszicho-, neuro-, endokrin-, és immunrendszer kölcsönhatásait már az 1900-as évek elején felfedezték" - magyarázza dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa.
Franz Alexander, a pszichoszomatikus orvoslás egyik megalapítója már ekkorhét olyan kórképet sorolt fel, melyek kialakulásában a stressz is lényeges szerepet tölt be.Agyomorfekély, idült vastagbélgyulladás, magas vérnyomás, neurodermatitisz,asztma, ízületi gyulladás és a pajzsmirigytúltengés mellett azonban ma már a betegségek lényegesen szélesebb köréről tudjuk, hogy pszichoszomatikus tényezők is szerepet játszanak a kialakulásukban.
A stressz tehát az egész szervezetre hatással van,így a túlzott hajtás a hormonrendszert, vagy akár az immunrendszert sem kíméli. Egy, az American Journal of Human Biology folyóiratban közölt vizsgálatból az is kiderült, hogya stressz a szervezetben akár olyan gyulladást is okozhat,amely negatívan befolyásolja apetefészekműködését, így csökkentve a fogantatás esélyét.
Terhesség és progeszteron
Kathryn Clancy, a kutatást vezető antropológus professzor ezt úgy magyarázza, hogy a szervezet elsősorban önfenntartásra törekszik, a fajfenntartás, a reprodukció csak ezt követően lép előtérbe. A kutatók fordított arányosságot fedeztek fel a CRP és a progeszteron szint közt.
A CRP emelkedésével a résztvevők szervezetében kimutatott hormon mértéke csökkenést mutatott.Az eredmény tehát alátámasztotta a széles körben ismert, az elhúzódó stressz és az extrém igénybevétel (háború, leromlás, nagyfokú fizikai terhelés) és apetefészek csökkent működéseközötti kapcsolatot. Améhnyálkahártyaa progeszteron hatására válik képessé arra, hogy a megtermékenyült és osztódásokon is átesett petesejt beágyazódhasson.
Avárandósságkorai szakaszában - egyéb tényezők mellett - a méhösszehúzódásokat gátló hatásánál fogva, ez a hormon is biztosítja a terhesség megmaradását.A hormon csökkenésének tehát egyértelmű következménye, a fogantatás elmaradása, illetve a terhesség megfelelő lezajlása.
Stressz és CRP
AC-reaktív fehérje(CRP) egy olyan - akut gyulladásos folyamatokban megjelenő - fehérje, mely jól és könnyen mérhető, a folyamat kezdetekor már hamar megemelkedik,a gyulladás múltával gyorsan lecsökken a vérszintje, és ezáltal a beindult folyamatok aktivitásának jelzésére képes lehet.
Stressz, gyulladásos reakció, immunológiai aktivitás, fertőzés kapcsán számos, száz fölötti ilyen aktivitási marker ismert, mint a CRP, ennek mérésére éppen egyszerűsége és jól kezelhetősége miatt esik a választás. Emelkedése alapján az immunrendszer működésére, illetve a szervezetet érő pszichoszociális stressz mértékére is következtetni lehet.
Érdekesség, hogya CRP értékét a finomított liszt- és cukortartalmú élelmiszerek túlzásba vitt fogyasztása is megemelheti.Egyetemi kutatások szerint ateljes kiőrlésűélelmiszereket fogyasztóknál jóval alacsonyabb volt krónikus gyulladást jelző markerek - így a C-reaktív fehérje - aránya is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.