Az írás és ami mögötte van

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 22. 17:56
2011-​ben negyvenkét amerikai állam­ban dön­töt­tek úgy, hogy az általános iskolák­ban a kézírás helyett a tízu­j­jas gépelést oktatják. A sza­kem­berek szerint a számítógép rövid időn belül feleslegessé teszi az írott betűk elsajátítását. Így azon sem kell majd meglepőd­nünk, ha a kézírás egyszer csak nálunk is lek­erül az órarendről.

A technológia gyors fejlődésével és a mai, rohanó életmódunkkal lassan kimegy a divatból a kézírás.

2011-​ben negyvenkét amerikai állam­ban dön­töt­tek úgy, hogy az általános iskolák­ban a kézírás helyett a tízu­j­jas gépelést oktatják. A sza­kem­berek szerint a számítógép rövid időn belül feleslegessé teszi az írott betűk elsajátítását. Így azon sem kell majd meglepőd­nünk, ha a kézírás egyszer csak nálunk is lek­erül az órarendről.

Szép Györ­gyi grafoló­gus (igazságü­gyi sza­kértő) szerint ez olyan, mintha megtil­tanánk a gyereknek, hogy használja a kezét, vagy a fan­táz­iáját. „Bár­men­nyire is fejlődik a világ, az ember nem gép. Értelmi és érzelmi fejlődésünk miatt elenged­hetetlen, hogy kézírást tan­uljunk. Az írás-​rajzolás fejleszti az agy munkáját, kihat a lélek működésére, de vis­szafelé irány­ban is működik ez a csep­pet sem egysz­erű folya­mat. Az írás az ember csodálatos képessége.

A 44 betűből álló jel­rend­sz­erünk alka­lmazásá­val min­dent ki tudunk fejezni, ami elménkben, szívünkben leját­szódik. Ugyanezt megte­hetjük rajzban is, de az írófelüle­tre képzett sorok, ábrák elsődleges szem­betűnő jelen­tése töb­blet­tar­tal­mat is hor­doz, és az ebben rejlő titkokat képe­sek lehetünk megfe­jteni. Mikor az előre kiny­omta­tott betűket keres­géljük a gépen, csak a vizual­itás a fontos. Ahhoz, hogy „meg­találjuk” a szavakat, monda­tokat, ami kife­jez min­ket, gon­do­lkod­nunk kell, érzelmein­ket használjuk, de ha azok nem lennének, akkor „sablon-​szövegeket” gyár­tanánk. Mire valók a fejlesztő játékok, színezők, foglalkoz­tatók? Hogy minél ügye­sebb, okos­abb, tal­prae­set­tebb, egészsége­sebb gyerekeink legyenek!

A mozgás, torna is arra való, hogy a koordiná­ciókon javít­sunk, fej­lesszük általa a tan­uló szellemét is. Az írásis kife­jező mozgás. Az agyunk ír, a kezünk csak „eszköz”. Szük­ség van mind­két agyfél­tekénk „meg­moz­gatására”. Ha a szellemünk, agyunk „rend­ben van” akkor tudunk csak írni, akár kézzel, akár gép­pel. „- mondja a grafoló­gus, aki elret­ten­tőnek tartja, hogy ez az „új” oktatási szem­lélet meg­való­sul­ha­tott bárhol is a világban.

iras1

„Belénk van kódolva”

Gon­do­ljunk csak bele, milyen korán és mi min­det kezébe vesz egy gyer­mek. Kav­icc­sal, krétá­val, ceruzá­val, bot­tal hagy nyomot homok­ban, falon, asz­talon, járdán, könyvön, papíron, miközben az agya szi­vac­sként szívja magába a sok ismere­tanyagot, újdon­sá­got: élményt, érzést. Hogy irka-​firkákat készít­sünk, kézművesed­jünk, genetikailag van belénk kódolva.

Arajzés azírásegymástól elválaszthatat­lanok, az írka firkák a kife­jezés vágyá­nak első meg­ny­il­vánulá­sai, mind­kettő az ÉN-​ban leját­szódó folyam­a­tok leképzését mutatja. Az óvodából kik­erülve az általános iskolában ez a manuális képesség egyre inten­zívebben fejlődik. Így elk­erül­hetetlen, hogy a szemé­ly­iségfe­jlődés részét képező írás­tan­ulás elkezdőd­jön, és nagy hangsú­lyt kapjon már első osztá­lyos kortól.

Az írás, és ami mögötte van

Sza­kértőnk, Szép Györ­gyi szerint a tan­ulók­nak ma már egyre töb­bet és gyorsab­ban kell írniuk, ezzel arányos rom­lik az írás szép­sége. A szépírás egysz­erűen kiment a divat­ból. Olyanok az írások, mintha a diákok nem is egy mód­sz­er­rel tan­ulták volna a betűvetést. Minél töb­bet és több­ször írnak, minél idősebbek lesznek, annál inkább eltér a tan­ult iskolás írástól a betűképzés. Egyre inkább rátalál­nak önmagukra. A testi-​lelki vál­tozá­sok, a fel­nőtté válás útja nyomot hagy a szemé­ly­iség­ben és ennek az írás­ban is tükröződ­nie kell. De nem a szép­ség a lényeg! Grafoló­gusként másként látom az írásokat, s „nem szeretem a szépírást”! Más­nak az tűnik fel, hogy men­nyire szép, tet­szetős egy írás, nekem az, ami mögötte van.”- meséli Györ­gyi. Ez utóbbi gon­do­lat pedig maga a kulc­sszó. A kézírá­sunkrólunk árulkodik, szemé­ly­iségünk, rejtett énünk hor­dozója:

„Benne van a múl­tunk és jelenünk. Amit életünk folyamán megéltünk, ami az elménkben, gon­do­latainkban, érzelmeinkben van. Az írás hoz­zá­tar­tozik az EMBER-​ré válá­sunkhoz. A folyam­atos szemé­ly­iség­beli fejlődés, kitel­jesedés lát­szik az írás­jellemzők­ből. Ez évtizedeken át zajló folya­mat ben­nünk, röv­i­den nem lehet leírni. Mint ahogy nincs két egy­forma falevél, nincs két egy­forma ember és írás sem. Min­dan­nyian mások vagyunk. „- Hangsú­ly­ozza a grafológus.

Gyó­gyír a léleknek

Az írás által megra­j­zol­hatjuk, kiírhatjuk Énün­ket. Gon­do­ljunk csak bele, pszichiá­triai betegek gyó­gyul­nak raj­zolás, írás során. A grafo-​terápia terápia segít, hogy újra mag­a­biz­tos, erős, egészséges emberek lehessünk, ám a kézírás autom­a­tizálttá vált és egyre inkább hát­térbeszorult a min­den­napok­ban. Eltűn­tek a lev­elek, naplók helyett blo­got írunk, nem divat a kézzel feli­ra­to­zott befőttes üveg, és a kan­dal­lóra állí­tott képes­lap.

munka7

Már a bevásárló listánkat is tele­fo­nunkba pötyögjük. Ám a gépről időközben eltűn­nek, tör­lőd­nek a szavak, miközben egy kézzel írt üzenetet szívesebben elteszünk emlékbe, miközben olvas­suk, érez­zük az illatát és felidéz­zük az íróját. Ugye Önnek is lapul egy-​két fontos cetli pénztár­cájában, vagy őriz még lev­eleket, külön­böző írásokat otthonában? De a tava­lyi, azelőtti számítógép­pel írt fec­nik hol van­nak?! Rég a kukában.

Vis­sza a gyökerekhez!

A rohamos tech­nikai fejlődés miatt gyakran megfeled­kezünk a kézírás­ról, miközben vis­sza kell térnünk olykor a gyök­ereinkhez, mint a gyóg­y­növényekhez a ter­mészetgyó­gyásza­thoz, vagy a ter­mészetes élelmisz­erekhez, úgy a papírhoz és toll­hoz is. „A kézírás láthatat­lanul, nem kiabálva gyó­gyít. A kezünk mindig kéznél van! Meg­fi­gyelték, ha krízisbe jutunk, sok­szor van a kezünkben toll!? Önkén­te­lenül is írni akarunk! Szá­mol­gatunk a papíron, felvá­zoljuk a lehetőségeket, sor­ren­det állí­tunk elin­tézendőinkről, öröm­mel pipálunk ki elvégzett felada­tokat listánkról!”- ébreszt rá ben­nün­ket grafoló­gus szakértőnk.

Adjuk meg hát újra az írás­nak kijáró tiszteletet. Neveljük magunkat és az utókort is arra, hogy írás nélkül nem létezhet ember, bár­mi­lyen ütem­ben is fejlődik a világ!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.