Borjour Zenit - Magyar bórkóstoló

bor
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 03. 13:29
"A nemzetközi borvilág mindinkább a helyi fajták felé fordul, így a termelők is egyre szívesebben foglalkoznak ezekkel. Meg szerettük volna nézni, Magyarországon mi a helyzet ez ügyben, mit tudnak a helyi fajták" - mondta el a rendhagyó borkóstoló koncepciójáról Nagy Sebestyén főszervező az MTI-nek.

Mintegy harminc ismertebb és kevésbé ismert Kárpát-medencei szőlőfajta - többek között a csókaszőlő, a bakator vagy a kövérszőlő - borait ismerteti meg a közönséggel a Borjour Zenit pénteken a budapesti Rác fürdőben.

"A nemzetközi borvilág mindinkább a helyi fajták felé fordul, így a termelők is egyre szívesebben foglalkoznak ezekkel. Meg szerettük volna nézni, Magyarországon mi a helyzet ez ügyben, mit tudnak a helyi fajták" - mondta el a rendhagyó borkóstoló koncepciójáról Nagy Sebestyén főszervező az MTI-nek.

A péntek esti rendezvényen harminc-negyven pincészettől csaknem harminc szőlőfajta borai lesznek kóstolhatók, de mivel számos termelő több bort is hoz, összesen több mint száz tétel vár a közönségre.

borok

Lesznek magyar szőlőnemesítő által létrehozott szőlőfajták, például az irsai olivér, a cserszegi fűszeres vagy a kabar, "ősidőktől" fogva magyarnak számító fajták, mint a csókaszőlő, a budai zöld vagy a kéknyelű és olyan szőlőfajták is, amelyekkel nem kizárólag Magyarországon, de főleg itt foglalkoznak; ilyen többek között a furmint vagy a kadarka.

A Borjour Zenit nemcsak a számos ritkán kóstolható bor, hanem a régóta nem látogatható helyszín miatt is különleges eseménynek ígérkezik - emelte ki Nagy Sebestyén. A rendezvényt ugyanis a teljesen felújított, de meg nem nyitott Rác fürdő felső emeletein, illetve tetőteraszán tartják. A tervek szerint építészeti szakemberek vezetésével a látogatók a felújított fürdő medencéit, valamint a törökfürdőt is megtekinthetik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.