A kanadai-nepáli állampolgárságú Sudharsan Gautam 16 évesen, egy baleset következtében veszítette el mindkét karját. A nepáli kormány tudomása szerint ő az első, mindkét karjára amputált alpinista, aki protézis segítsége nélkül megmászta a Mount Everestet.
"Kezek nélkül a világ tetején" elnevezésű akciójával Gautam arra akarta felhívni a világ figyelmét, hogy a jelentős testi fogyatékossággal rendelkező emberek is képesek kiemelkedő teljesítményekre, "a fogyatékosság nem egyenlő a tehetetlenséggel" - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.
![]() |
Képek forrása: sudarshangautam.com |
Több érdekes új, jórész "női" rekord született az elmúlt hét végén a 8848 - más mérések szerint 8850 - magas Mount Everesten (Csomolungma), ahol javában zajlik az idei hegymászószezon.
Első ízben hódította meg a világ legmagasabb pontját szaúd-arábiai és pakisztáni nő, és sikerült feljutnia a csúcsra egy indiai női ikerpárnak is.
Raha Moharak az első nő a vallási szigoráról ismert Szaúd-Arábiából, aki meghódította a Mount Everestet, egyben ő az eddigi legfiatalabb az egész arab térségből, aki feljutott a hegycsúcsra. Tekintve, hogy Moharak egy olyan országból származik, amelyben a nők még autót sem vezethetnek, legalább olyan nehéz volt meggyőznie családját, hogy engedjék el az expedícióra, mint megmászni a hegyet.
Első pakisztáni nőként kapaszkodott fel a világ tetejére Szamina Baig. A pakisztáni sajtó szerint a 22 éves nő, aki fivére társaságában mászott, a legfiatalabb azon mindössze három pakisztáni hegymászó közül, akinek sikerült meghódítania a Mount Everestet.
Megmászta a Csomolungmát a hét végén egy indiai ikerpár is, két 21 éves diáklány, akik a béke gesztusaként a földkerekség legmagasabb pontján kezet nyújtottak a velük egy időben felérő pakisztáni testvérpárnak. Tovább érdekesség, hogy az indiai ikerlányok mellett ugyanabban az időben a csúcson tartózkodott egy férfi ikerpár is, két nepáli serpa.
A mexikói David Liano González lett a hét végén az első a hegymászók sorában, aki ugyanabban a szezonban mindkét - északi és déli - oldaláról is megmászta a Nepál és Kína határán emelkedő hegycsúcsot. A 33 éves sportember május 11-én vágott neki a második küldetésnek a tibeti oldalról, és az expedíció szervezője szerint vasárnap hajnalban ért fel. González immár ötödik alkalommal jutott fel a világ legmagasabb pontjára, ahová vasárnap reggel amúgy több mint százan kapaszkodtak fel.
A Mount Everest megmászásával a dél-koreai Kim Csang Ho honfitársai közül elsőként igázta le oxigénpalack nélkül a világnak mind a 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát, és a világon az eddigi legrövidebb idő - 7 év, 10 hónap és 6 nap - alatt teljesítette ezt a bravúrt. A korábbi ilyen rekordot - 7 évvel, 11 hónappal és 14 nappal - a lengyel Jerzy Kukuczka tartotta. A 43 éves Kimmel együtt immár tizennégyen mondhatják el magukról a világban, hogy oxigénpalack nélkül mászták meg a világ összes nyolcezres hegycsúcsát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.