A levesvasárnaponként szinte minden háztartásban kötelező fogás, de az otthonok kétharmadában egy héten többször is előkerül a merőkanál.
Meleg étel az asztalra
A válaszadók 25%-a csupán hétvégén főz, 50%-uk viszont hetente háromszor-négyszer is tud rá időt szakítani, hogy meleg ételt készítsen a családja számára. A háziasszonyok közel 50%-a spórol időt azzal, hogy ételalapokkal, ízesítő kockákkal készíti el a család kedvenceit.
A praktikusság azokra a konyhatündérekre is jellemző, akik minden nap szakítanak időt a főzésre. Több mint 26%-uk a levesek mellett más ételek ízét is gazdagítja kockával - sokan tesznek a rizs vagy tészta főzővízébe, mások mártások, szószok, alaplevek elkészítéséhez használják ezeket.
A vasárnapi húsleves is kockával készül
A háziasszonyok 80%-a szerint a vasárnapi húsleves elengedhetetlen összetevője a leveskocka. A felmérésből kiderült, hogy már anyáink is szívesen ízesítették így a hétvégi húslevest, a válaszadók harmada ugyanis a hagyományos családi receptúra részeként dob kockát a levesbe. A levesek elkészítéséhez főleg azok használnak kockát, akik több személyre főznek, de a fiatalabb, 18-35 éves korosztály is szívesen dobja fel vele ételeit.
A megkérdezettek 50%-a finom, zöldséges íze, 40%-uk pedig megbízhatóan jó íze miatt használ leveskockát. „Ma már kaphatóak olyan termékek, amelyek szárításos vízelvonással készülnek valódi zöldségekből, zöldfűszerekből. A vízelvonás hatására nem változik meg az élelmiszerek szerkezete, ezért víz hozzáadásával a szárított termékek az eredetit megközelítő állapotúra alakíthatók vissza. Ez egy olyan módszer, amelynek köszönhetően nincs szükség hozzáadott tartósítószerek használatára termékeink hosszú eltarthatóságához” - árulta el Mihály Tekla, a Nestlé dietetikusa.
Mindennapi levesünk
Leveses nép a magyar - derült ki még a felmérésből. A háztartások kétharmadában hetente többször is kerül leves az asztalra, hétvégén viszont szinte mindenhol kötelező fogás. Különösen a gyermeket nevelő családoknál népszerű étel, hiszen a kicsik számára rendkívül fontos a változatos táplálkozás, a zöldségek fogyasztása.
„A hidegben sem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a téli fűtési szezon, az iroda és lakás száraz levegője miatt a hidratáció ugyanolyan fontos, mint a nyári kánikulában. Egy bőséges tányér leves a napi folyadék igényünk 20 százalékát is fedezheti.” - tette hozzá Mihály Tekla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.