Az apa miatt duci a gyerek

Iskolatáska
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 08. 10:00

Az International Journal of Obesity című lapban megjelent tanulmány szerzői olyan kétszülős családokban élő nyolc-kilencéveseket vizsgáltak, ahol az egyik szülő jelentős súlyfelesleggel rendelkezett. Úgy tapasztalták, hogy kövér apa és normál súlyú anya mellett a gyerekek is nagy eséllyel váltak túlsúlyossá, míg fordított esetben nem tapasztalták a gyermekkori elhízás tüneteit. Az eredmények ellentmondanak a közvélekedésnek, mely szerint az anyák - akik több időt töltenek gyermekeikkel, és rendszerint ők felügyelik a család vásárlási és étkezési szokásait - nagyobb szerepet játszanának a gyerekek súlyának alakításában. Korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy az utódok az azonos nemű szülő testalkatát öröklik: így az elhízott anyáknak a lányaik, míg az apáknak a fiaik fognak súlyproblémákkal küzdeni. Az új eredmények - amelyek 3825 gyermek megfigyelése alapján készültek - kétségbe vonják ezt a feltételezést."Fontosnak tartottuk tudatosítani az apák szerepét gyermekkori elhízásban" - nyilatkozta a tanulmány egyik szerzője, Emily Freeman, a Newcastle-i Egyetem munkatársa. Véleménye szerint az apák példaképül szolgálnak a gyermekeik számára, ezért is fedezhető fel ez az összefüggés. Ezért a zöldséget fogyasztó és rendszeresen sportoló édesapa nagyobb eséllyel mondhat magáénak egészséges családot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.