Vajon valóban eljön a világvége 2012. december 21-én?
Vajon valóban eljön a világvége 2012. december 21-én? Az egyik elmélet szerint a galaktikus együttállás okoz káoszt a Földön, a Nap és a Fekete Lyuk - Sagittarius A - közötti gravitációs hatásnak köszönhetően, mivel utóbbi a galaxisunk közepén helyezkedik el.
Egy másik elmélet szerint a déli és az északi mágneses pólusok megfordulnak. A tudósok úgy vélik, elérkezett a Föld mágneses megfordulásának ideje. Mire azonban a folyamat befejeződik, az több ezer évet igénybe vehet, és nem egy adott időpontban veszi kezdetét. Világvége sem lesz belőle.
Csak egy új kezdet vagy világvége 2012.?
A NASA tudósai hosszú időn át tanulmányozták és analizálták a 2012-es világvége lehetőségét, de arra jutottak, hogy 2012. december 21-e nem lesz más, mint egy normális decemberi napforduló. Semmiféle tudományos bizonyíték nem támasztja alá, hogy apokalipszisra számíthatunk ezen a napon.
A tudósok szerint nem lesz semmilyen bolygóegyüttállás sem, amely 2012. december 21-én apokalipszishoz vezetne. Sőt, bolygóegyüttállások az elkövetkező évtizedekben sem várhatók. De még ha lesznek is, hatásuk a Földünkre nézve elhanyagolható.
A NASA szerint a „sarki pólusváltás” teória teljességgel lehetetlen. Bár a kontinensek az idők során lassan mozognak, a mágnesek megfordulása nagyon valószínűtlen az elkövetkező néhány ezer évben, és semmilyen módon sem okoz kárt a Földi életben.
A kutatók következtetése az, hogy a maja naptár vége nem a világvége elérkezését jelzi - csupán a maják időszámításának végét. Amikor a kerék alakú maja naptár végéhez érkezünk, csak ismét a kezdethez jutunk, ahogyan a modern Gergely-naptár is újra kezdődik minden január elsejével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.