Az utóbbi időben megfigyelhető egy olyan, fiatal felnőtteket magába foglaló társadalmi réteg, amelyre az a jellemző, hogy még mindig a szülőkkel él. Sokan közülük már a 30. életévükön is túl vannak, valahogy mégsem kezdtek még bele a saját életük felépítésébe. Ennek a jelenségnek sok oka lehet, például kitolódott a tanulási szakasz, sokan több diplomát is megszereznek, mielőtt dolgozni kezdenek, vagy családot alapítanak.
Ha már itt tartunk, az is jelentősen befolyásoló tényező, hogy a nők később szülnek, a párok később vállalnak gyereket. A fiatalok megfelelő gazdasági alapot szeretnének teremteni még a gyermekük megszületése előtt, ami azonban nem olyan könnyű jelenünk Magyarországán.
Azonban létezik egy olyan, banálisnak tűnő indíték is a fiatalok otthonmaradására, hogy egyszerűen kényelmesebb, mint egyedül. Van, aki főzzön, mosson, bevásároljon, és a csekkeket sem kell önállóan fizetni.
Meddő viták, anyós papucsban
Az már problémásabb lehet, hogy belép a képbe egy párkapcsolat, ugyanis, rengeteg feszültséget szül, ha a szülők beleavatkoznak a gyermekük magánéletébe, ami igen gyakori, főleg, ha a szülők már idősebbek, nyugdíjasok.
Régebben, ha már össze is házasodtak a fiatalok, az volt a szokás, hogy a férfinek illett a lányos házhoz költözni. Ez táptalaja lehetett a rengeteg, anyósról szóló viccnek is, azonban a valóságban, ritkán van az embernek kedve nevetni az idősebbekkel folytatott, meddő vitákon.
Talán itt van az a pont, amikor ideje elhagyni a szülői házat, éppen azért, hogy jó viszony maradhasson a két generáció között. Hogy milyen távol érdemes új életet kezdeni, az már mindenki saját lehetőségein, és akaratán múlik, azonban sosem árt a régi bölcsességekből tanulni, amely egy ilyen esetben azt tartja, hogy olyan messzire kell költözni, hogy az anyós papucsban ne tudjon átsétálni.
Értékrendek ütközete
Abban az esetben, ha mégis maradnak a fiatalok, és még az unokák is megszületnek, megduplázódhat a feszültségforrások száma, ugyanis a gyereknevelést sokszor saját feladatnak érző nagyszülők, az esetek többségében nem hajlandóak megérteni, hogy már nem szülőként kell viselkedniük a legkisebb családtaggal.
Annak pedig leginkább a gyerek látja kárát, ha kétféle módon nevelik, és hol az egyik, hol a másik értékrendnek megfelelően kell viselkednie. Nyilván ez a legrosszabb példa, és biztos rengeteg eset bizonyítja az ellenkezőjét, mégis érdemes kikerülni ezeket a csapdákat, ha van rá lehetőség.
Érdekes kérdés, hogy vajon miért pont most növekedett meg a szüleivel élő, fiatal felnőttek száma. A magyar felsőoktatás képzései számos esetben nem megfelelőek a munkaerőpiac keresletének, és igényeinek, továbbá nem alkalmazkodik az egyetemen kötelezően megszerzendő tudás ahhoz, amit majd a munkahelyeken elvárnak. A taníttatás rengeteg pénzbe kerül, sok családnak kimerülnek a pénztartalékai, mire a gyermekük diplomát szerez, és mivel ők így nem tudják segíteni abban, hogy saját lakáshoz jusson, így a fiatal inkább visszatér a szülői házba.
Bumeráng generáció
Ezért is nevezik sokan ezt a réteget bumeráng generációnak. A munkahely megszerzésekor újabb problémába ütközik a gyerek, ugyanis sok a hozzá hasonló, diplomás végzettségű fiatal, azonban igencsak kevés a munkahely.
Ezek közül pedig több, csak tapasztalattal rendelkezőket hajlandó foglalkoztatni, amely tényező igencsak szomorú a frissen végzettek számára, főleg ha már a képzése sem volt korszerű, és piacképes. Innentől kezdve nincs választási lehetőség, hogy a fiatal az otthon melegét élvezze-e, vagy induljon el saját életet felépíteni. Kényszerű helyzetben van, amelyből kevés a kiút. Általában azok járnak jobban, akikben megvan az a bátorság, hogy külföldön kezdjenek új életet, ugyanis, sokszor kedvezőbbek az elhelyezkedési feltételek, és gazdaságilag is jobban megéri.
Tehát a lényeg, hogy minél több bátorsága legyen a fiataloknak, és soha nem féljenek újba kezdeni, mert az önállósodást csak ez segíti elő, a szülőknek pedig saját útjára kell engednie a gyermeküket, hogy a saját életüket éljék, és ne a szüleikét.
Kóczán Anna
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.