Komplex tanácsadás az anyaotthonban

nevelés
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 03. 12:33
110 doboz, egy védőnő és egy csapat coach. Na meg három szervezet, a segítőszándék, egy közös cél, a lelkesedés és az összefogásra való képesség. Ezek az összetevők kellettek ahhoz, hogy megvalósulhasson a Nők az Anyákért kampány.

A Nők az Anyákért kampány keretében az anyaotthonba, átmeneti otthonába lakó nők komplex tanácsadáson vehettek részt, ahol olyan beszélgetéseken vehettek részt, ahol a talpra állásban nyújtottak nekik segítséget

110 doboz, egy védőnő és egy csapat coach. Na meg három szervezet, a segítőszándék, egy közös cél, a lelkesedés és az összefogásra való képesség. Ezek az összetevők kellettek ahhoz, hogy megvalósulhasson a Nők az Anyákért kampány.

A program szervezőelvét az otthonok vezetőivel folytatott, előzetes egyeztetések ihlették: „A tudás a legnagyobb adomány”. A támogatott otthonokban lakó nők ennek megfelelően komplex tanácsadáson vehettek részt a látogatások alkalmával: a mindennapi higiéniával kapcsolatos naprakész ismeretekhez juthattak a sokrétű, védőnői előadás során; a coach-ok pedig csoportos és egyéni beszélgetések keretében, közös gondolkodásra ösztönző technikákkal hívták fel a figyelmet a lelki egészségre, ill. a céloknak a talpra állásban, az újrakezdésben betöltött kulcsszerepére.

terhes12

A női megmozdulás által támogatott, összesen 82 édesanyának (és gyermekeiknek vagy családjaiknak) átmeneti otthont biztosító öt szervezet a Békásmegyeri Családok Átmeneti Otthona, a Jó Pásztor Anyaotthon, a Lea Otthon, az Üdvhadsereg Fény Háza Családok Átmeneti Otthona és a Szatmár utcai Családok Átmeneti Otthona voltak.

A tanácsadáson 50 édesanya, kismama és tinédzser vett részt. Többen éltek az egyéni tanácsadás lehetőségével is, annak ellenére, hogy legtöbben azelőtt egyáltalán nem hallottak a coach-okról és hivatásukról.

A jótékonysági akciót kezdeményező női egészségügyi termékeket gyártó cég összesen 110 dobozvárandósvitamint, illetve prebiotikus hüvelygélt ajándékozott az otthonokban lakó nőknek.

terhes12

A termékek mellett a kismamák számára a legfontosabb tudnivalókat tartalmazó információs kismappákkal és a Kisbaba működése című könyv példányaival kedveskednek az otthonoknak.

Hogy hasznos volt-e, elérte-e célját a kampány? Válasz helyett azt az egyik otthonban lakó, fiatal édesanyát idéznénk, aki a tanácsadás alatt, a következő mondatot intézte a többi jelenlévő anyához, akik aggódva tekintgettek ki az ablakon át, az udvaron játszó gyermekeikre: „Anyák, nyugalom! Ez most a mi időnk.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.