„Bringázz a suliba” címmel indított kampányt az Együtt Európáért Alapítvány, az „Együtt a fenntartható életmódért” projekt keretei között.
A kampányon belül, szelektív hulladékgyűjtés valamint a csapvíz fogyasztásának ösztönzése mellett az Alapítvány kiemelt feladata a kerékpározásnépszerűsítése az óvodás és általános iskolás korosztály körében. Az Alapítvány hosszú távú célja a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztése.
A projekt helyszíne a Közép-magyarországi Régió, azon belül is Budapest, illetve annak négy, szomszédos kerülete (a 7., 14., 16., és 17. kerületek), valamint Tatárszentgyörgy község iskolái.
A „Bringázz a suliba” kampány célja a biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése a 4-14 éves korú gyerekek körében. Azok a tanulók, akik május 29-e és június 8-a között legalább hat alkalommal biciklivel érkeztek az iskolába, ajándékot kaptak. A biztonságos közlekedésre nevelés részeként az Alapítvány Bringa Rally rendezvényeket is tartott, ahol a résztvevők rövid KRESZ oktatást kaptak, majd közlekedésbiztonsági pályán, számos ügyességi elemből, közlekedési jelzőtáblákból, jelzőlámpából, bójákból álló pályán bizonyíthattak.
Az eseményről a kampányban érintett iskolákban kihelyezett plakátok tájékoztatták a nebulókat. A több száz lelkes résztvevőt látva az Alapítvány idén ősszel tovább folytatja a kampányt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.