Az alvás a legtermészetesebb pihenő állapota nem csak az embereknek, de az állatoknak is. Alvás nélkül a szervezetünk nem tud pihenni és záros határidőn belül felmondja a szolgálatot. A National Sleep Foundation közleménye szerint a tizenévesek alvásigénye napi 9 óra, a felnőtteké 7-9 óra. Az alvásigény az életkor előrehaladtával csökken.
Nem mindegy azonban az sem, hogyan alszunk. Az alvászavarok közé tartozik többek között az inszomnia, a narkolepszia, az alvási apnoe, a alvás-ébrenlét zavar, az alvajárás, az alvási paralízis.
Emellett különböző külső tényezők is zavarhatják az alvásunkat. A menstruációs ciklus, a terhesség, a zajártalom, a fényártalom, a pszichológiai betegségek, a nem megfelelő étkezés, a matrac rossz minősége vagy akár az, hogy egyedül vagy párunkkal alszunk.
Vajon tényleg igaz, hogy ha egyedül alszunk, tényleg jobban ki tudjuk magunkat pihenni? Dr. Vida Zsuzsa neurológus, alvásszakértő szerint ez alapvetően a szituációtól is függ. Az ember, társas lény, tehát szívesebben alszunk mással, mint egyedül. Pszichésen több előnye van az együtt alvásnak, mert egyfajta biztonságot nyújt. Vannak azonban olyan zavaró tényezők, amik bárkit zavarhatnak. Ilyen lehet a horkolás, a fogcsikorgatás, az alvajárás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.