Ne vedelj annyira!

kutatás
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 27. 10:03
Larsen 600 diák bevonásával vizsgálta meg a fiatal felnőttek alkoholfogyasztási szokásait egy olyan kávézóban, amit előzőleg átalakítottak a kutatás idejére, de ami egyébként a megszólalásig hasonlított egy valódi kávézóra. A páros kísérletben az egyik fél egy színész volt, akit előzőleg egy, két, illetve három pohár sör, vagy egy alkoholmentes üdítő rendelésére utasítottak a kutatók. A másik fél általában szintén alkoholt rendelt, ha a színész is sört ivott. Ha a színész több sört fogyasztott, a résztvevők is mintegy kétszer-háromszor nagyobb mennyiséget ittak, mint abban az esetben, amikor a színész csak üdítőt kért.

A Holland Tudományos Kutatási Szervezet (NWO) munkatársa, Helle Larsen vizsgálatai szerint nagyivó barátaik körében több alkoholt fogyasztanak a fiatal felnőttek.

Larsen 600 diák bevonásával vizsgálta meg a fiatal felnőttek alkoholfogyasztási szokásait egy olyan kávézóban, amit előzőleg átalakítottak a kutatás idejére, de ami egyébként a megszólalásig hasonlított egy valódi kávézóra. A páros kísérletben az egyik fél egy színész volt, akit előzőleg egy, két, illetve három pohár sör, vagy egy alkoholmentes üdítő rendelésére utasítottak a kutatók. A másik fél általában szintén alkoholt rendelt, ha a színész is sört ivott. Ha a színész több sört fogyasztott, a résztvevők is mintegy kétszer-háromszor nagyobb mennyiséget ittak, mint abban az esetben, amikor a színész csak üdítőt kért.

alkohol3

Larsen az imitációs viselkedést kiváltó különböző tényezők vizsgálatakor rájött, hogy az agy jutalomközpontját irányító DRD4 gén egy bizonyos variánsával élő résztvevőket jobban befolyásolja a színészek viselkedése, mint azokat, akik nem rendelkeznek ezzel a génvariánssal. "A genetikai tényezők mellett a csapatszellem hatása sem elhanyagolható, ami úgy tűnik, képes felülírni az egyéni jellemzőket, például azt, hogy valaki mennyi alkoholt fogyaszt" - nyilatkozta Larsen.

Hollandiában az 18-24 éves korosztályban a férfiak 40 százaléka rendszeresen fogyaszt nagyobb mennyiségű alkoholt. Ennek következtében ezek a fiatalok gyakran agresszívek és erőszakosak, valamint nagyobb arányban fordulnak elő esetükben a közúti balesetek és a különböző egészségügyi problémák. "Emiatt rendkívül fontos felderíteni az alkoholfogyasztásra hajlamosító tényezőket" - tette hozzá Larsen. "A fiataloknak tudniuk kell, hogy gyakran nem azért isznak, mert inni akarnak, hanem mert környezetük tudat alatt erre ingerli őket. Ennek tudatában talán mind többet tesznek majd a túlzott alkoholfogyasztás ellen."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.