Kirakós játékkal játszon a gyerek!

Iskolatáska
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 08. 12:09
A legtöbb kisgyerek imádja a színes építőkockákat és a puzzle-hez hasonló logikai játékokat. A Chicago Egyetem kutatói szerint ráadásul a kirakókkal a 2-4-év közötti gyerekek játszva tanulhatnak, ugyanis kiderült, hogy az ilyen logikai játékok fejlesztik a kicsik térérzékét.A tudósok 53 gyermeket vontak be szüleikkel együtt a kutatásba. Az eredményekből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik 26 és 46 hónapos koruk között térbeli logikai játékokkal játszottak, jobb térbeli képességekkel rendelkeztek, mint társaik, mire 53 hónaposak lettek. A kutatók azt is megfigyelték, hogy jellemzően a magasabb jövedelmű szülők ösztönözték jobban a gyermekeiket, hogy többet játszanak hasonló játékokkal, valamint, hogy a fiúk sokkal bonyolultabb kirakós játékokkal foglalkoztak, mint a lányok.

Kisgyermekkorban az olyan kirakós játékok, mint például a puzzle, jó hatással vannak a kicsik térbeli képességeinek a fejlődésére - derült ki egy új tanulmányból.

A legtöbb kisgyerek imádja a színes építőkockákat és a puzzle-hez hasonló logikai játékokat. A Chicago Egyetem kutatói szerint ráadásul a kirakókkal a 2-4-év közötti gyerekek játszva tanulhatnak, ugyanis kiderült, hogy az ilyen logikai játékok fejlesztik a kicsik térérzékét.A tudósok 53 gyermeket vontak be szüleikkel együtt a kutatásba. Az eredményekből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik 26 és 46 hónapos koruk között térbeli logikai játékokkal játszottak, jobb térbeli képességekkel rendelkeztek, mint társaik, mire 53 hónaposak lettek. A kutatók azt is megfigyelték, hogy jellemzően a magasabb jövedelmű szülők ösztönözték jobban a gyermekeiket, hogy többet játszanak hasonló játékokkal, valamint, hogy a fiúk sokkal bonyolultabb kirakós játékokkal foglalkoztak, mint a lányok.

gyermek32

"Azok a gyerekek, akik kirakós játékkal játszottak, jobban teljesítettek az olyan feladatokban, amelyek a térbeli képességeiket mérték, vagyis jobban tudták forgatni és fordítani a formákat, mint a társaik" - mondta el Susan Levine pszichológus. Levin szerint ezek a feladatok egyébként fontos előrejelzői a kicsik későbbi tudományos érdeklődésének, valamint a későbbi karrierválasztásnak

A tanulmány a Developmental Science online kiadásában jelent meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.