Ha valaki szép, akkor gonosz is?

Külcsín
PUBLIKÁLÁS: 2011. szeptember 02. 09:19
A kísérletben résztvevő egyének választhattak, hogy galambok szeretnének-e lenni, akik együttműködnek másokkal és megosztják javaikat, vagy sólymok, akiknek inkább a nyereségszerzés számít. Az Edinburgh Egyetem szakemberei ezután minden résztvevő arcát kielemezték, és megállapították, hogy akiknek szimmetrikus arcuk volt, hajlamosabbak voltak a sólyom szerepében tetszelegni.

Egy angol szaklapban megjelent friss kutatás szerint azok, akiket szimmetrikus arcberendezésük sokkal önzőbbek, mint a többi, átlagos külsejű halandó.

A kísérletben résztvevő egyének választhattak, hogy galambok szeretnének-e lenni, akik együttműködnek másokkal és megosztják javaikat, vagy sólymok, akiknek inkább a nyereségszerzés számít. Az Edinburgh Egyetem szakemberei ezután minden résztvevő arcát kielemezték, és megállapították, hogy akiknek szimmetrikus arcuk volt, hajlamosabbak voltak a sólyom szerepében tetszelegni.

A csapat közel háromszáz 83 éves arcát is kielemezte, akik egy 1921-es felmérésben vettek részt, mely révén egész életük során nyomon követték őket. Tizenöt különböző jellegzetességet vettek számba a résztvevők arcán, többek között a szemek, az orr, a száj és a fülek elhelyezkedését.

Kiderült, hogy az aszimmetrikus arcberendezéssel rendelkezők kevésbé voltak egészségesek és sanyarúbb gyerekkoruk is volt. A megfelelő táplálék hiánya, a betegségek, a cigarettafüst és a szennyezett levegő mind nyomot hagytak rajtuk, még akkor is, ha később jómódúakká váltak.

jzofb3w97

„Noha a szimmetrikus arccal rendelkező személyek többnyire egészségesebbek és vonzóbbak, ugyanakkor önzőbbek is, és kevésbé hajlamosak másokkal együttműködni, vagy másoktól segítséget kérni” - állapították meg a tanulmány szerzői.

Ian Deary professzor, az Edinburgh Egyetem pszichológia tanszékének munkatársa arról számolt be, hogy - amellett, hogy a gyerekkor is tükröződik az egyén arcvonásain - az arc szimmetriája arra is utal, hogy a szervezet ellenálló a környezeti hatásokkal szemben.

A kutatók most azt készülnek megvizsgálni, vajon az arc szimmetriájának mértékéből következtetni lehet-e arra is, hogy egy egyén mennyire van kitéve a különféle megbetegedések kockázatának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.