A kormány irányelvei alapján az öt év alatti, de már járni tudó gyerekek esetében legalább napi három óra testmozgás ajánlott, ezért a szülők figyelmét is felhívták arra, hogy csökkentsék minimálisra gyermekeik számára a televízió előtt vagy a babakocsiban ücsörögve töltött időt.
Az elhízott gyerekek az Egyesült Államokban is komoly gondot jelentenek, ahol az Egészségügyi Intézet szintén nemrég hozta nyilvánosságra javaslatát, miszerint már a legkisebbek számára is fontos a helyes étrend és a sok testmozgás. Iskolás kor előtt naponta legalább annyiszor negyed óra sportot javasolnak, amennyi időt a kicsi bölcsődében vagy óvodában tölt.
Angliában a napi három óra testmozgást az egész napra elosztva javasolják a szakemberek, amibe beleértik a szabadban töltött játékot, és az iskoláig való elgyaloglást is. A járni még nem tudó csecsemők esetében is már a születés pillanatától fogva fontos a fizikai aktivitás, amibe beletartozik a hason kúszva játszástól a szülőkkel való együtt úszásig sok minden. A padlón történő játszás erősíti a picik izmait és segíti csontfejlődésüket.
„Létfontosságú, hogy a szülők megismertessék gyermekeikkel a szórakoztató, ugyanakkor fizikailag megterhelő időtöltéseket, hogy ezáltal megelőzzék elhízásukat, hiszen a túlsúlyos gyerekek többnyire felnőttkorukban is súlyproblémákkal fognak küzdneni” - hívta fel a figyelmet Maura Gillespie, a Brit Szív Alapítvány szóvivője.
Az 5 és 18 év közöttiek számára Angliában legalább napi egy óra testmozgást javasolnak a szakemberek, amelynek az izmokat és csontokat megterhelő fizikai aktivitást is tartalmaznia kell. Az Egyesült Államokban a Betegség Ellenőrző és Megelőző Központ javaslata alapján szintén legalább ennyi időt kell mozgással töltenie a nagyobb gyerekeknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.