Az Észak-Nyugati Orvosi Egyetemen készült tanulmány szerint - amely az Obesity című internetes lapban olvasható - akár 248 kalóriával is többet fogyasztanak a tovább fennmaradók, mivel kétszer annyi gyorséttermi ételt, sokkal több üdítőitalt, és csupán feleannyi zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak, mint korán nyugovóra térő társaik. Az éjjeli bagoly létnek, a bioritmus felborulásának és az alvásmegvonásnak komoly anyagcsere-vonzata van.
„A többletkalória-bevitel értelemszerűen súlynövekedéssel jár, hacsak nem kapcsolódik hozzá extra mennyiségű testmozgás is” - számolt be róla Kelly Glazer Baron, egészségpszichológus, az egyetem neurológia tanára. Kathryn Reid tanársegéd pedig hozzátette: „Nem egyértelmű, hogy a tovább fennmaradók azért fogyasztanak-e magasabb kalóriatartalmú ételeket, mert azt jobban szeretik, vagy, mert éjszaka kevesebb egészséges étel áll a rendelkezésükre.”
Phyllis Zee, neurológia professzor kifejtette, hogy nem csupán a bevitt kalória mennyisége számít, hanem az is, hogy mikor fogyasztjuk azt. Az emberi szervezet ugyanis rendelkezik egy bizonyos napi biológiai ritmussal, ami ha felborul, az az egész szervezetre kihat.
A fenti tanulmány csupán ötvenegy alany bevonásával és ébrenléti szokásaik, valamint testsúlyúk megfigyelésével készült, ezért a szerzők hamarosan egy átfogóbb vizsgálat elkészítésébe fognak, hogy még jobban megértsék az alvásciklust és az anyagcsere-folyamatokat összekapcsoló biológia mechanizmusokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.