Mozgás nap mint nap

Iskolatáska
PUBLIKÁLÁS: 2011. március 09. 14:19
Pedig éppen ebben, a 10-14 év közötti korosztályban már azzal jelentősen csökkenne a betegség rizikója, sőt kiegyensúlyozottabbnak és elégedettebbnek is éreznék magukat, ha a gyermekek nap mint nap mozognának és figyelnének arra, miből, mennyit esznek.

Minden nyolcadik gyermek súlyproblémával küzd Magyarországon. A már serdülőkorban jelentkező elhízás nem csupán az életminőséget befolyásolja hátrányosan, hanem jelentősen hozzájárulhat a cukorbetegség kialakulásához is.

Pedig éppen ebben, a 10-14 év közötti korosztályban már azzal jelentősen csökkenne a betegség rizikója, sőt kiegyensúlyozottabbnak és elégedettebbnek is éreznék magukat, ha a gyermekek nap mint nap mozognának és figyelnének arra, miből, mennyit esznek.

Egyre több serdülőnél alakul ki 2-es típusú cukorbetegség. A gyerekek egyre kevesebbet mozgnak és egyre több cukros és szénhidrátban gazdag ételt, üdítőt fogyasztanak, ennek következtében pedig folyamatosan nő a túlsúlyos serdülők száma, amely magában hordozza a már fiatal korban kialakuló, kettestípusú cukorbetegség kockázatát.

shutterstock_12860158

Egy korábbi hazai, 660 serdülő bevonásával végzett vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok majdnem felénél, - összesen 285 esetben - magas a cukorbetegség kialakulásának kockázata. Egy másik, szintén az adott témát kutató felmérés eredménye szerint a megkérdezett 100 gyerekből 37-nél metabolikus szindrómát állapítottak meg az orvosok. Magyarországon minden nyolcadik gyermeknek magasabb a súlya az ideálisnál.

A "Nap mint nap" program keretein belül diabetológusok, szakorvosok, népegészségügyi és testnevelési szakemberek, valamint ismert sportolók bevonásával indította el azzal a céllal, hogy nap mint nap mozgásra ösztönözze a 10-14 év közötti gyermekeket és mérhető eredményt érjen el a serdülőkorúak cukorbetegséghez kötődő rizikó csökkentésében.

contemplating the game

A kezdeményezés első szakaszában az idei tanév első két hetében az ország négy városának egy-egy általános iskolájában mérték fel egy kiválasztott, ötödikes osztály tanulóinak fizikai állóképességét, valamint táplálkozási és sportolási szokásait. A négy kiválasztott iskola mellett egy sportiskola hasonló korú diákjai is részt vettek a felmérésben, azzal a céllal, hogy pontosan megállapítható legyen, jobbak-e, és ha igen, mennyivel azoknak a serdülőknek az eredményei, akik szinte a hét valamennyi napján mozognak és kiemelten figyelnek táplálkozásukra.

A több mint 100 hazai diák bevonásával készült felmérésből számos fontos és érdekes eredmény született. Kiderült például, hogy a lányok 25, a fiúk 23 százaléka egyáltalán nem végez testmozgást az iskolai testnevelés órákon kívül és a többiek között is nagyon kevesen vannak azok, akik nap mint nap mozognak. A gyermekek harmada hetente több mint négy alkalommal eszik chipset, édességet és sokan azok közül, akik kevesebbet mozognak, több édességet és kalóriadús ételt esznek, mint aktívabb társaik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.