Az újév napjainkban már nem bír akkora jelentőséggel, mint őseink idején. Ma szinte mindenki, csak arra készül, hogy végre pihenhet, nem kell munkába mennie, bulizhat egy hatalmasat a barátaival, szeretteivel. Szerencsére nem haltak ki az ősi szokások és az ezotéria tárgykörében tovább élnek.
Ennek tükrében összegyűjtöttünk néhány szokást, babonát, amit nyugodt szívvel megfogadhatunk. Bajunk nem származhat belőle, inkább csak némi előnyre tehetünk szert, a szilvesztert kizárólag bulizással töltő társainkkal szemben.
Egy régi magyar babona szerint nem szabad mindent felennünk szilveszterkor, amit csak találunk, mert akkor az újesztendőben sem fogunk hiány szenvedni. Hagyjunk tehát némi elemózsiát a hűtőben a következő év első napjára is. Baromfi húst viszont ne együnk, mert az hátrakaparja a szerencsénket.
A halételekkel is bánjunk finoman. A babona szerint a folyó menti vidékeken szerencsét hoz. Nemes egyszerűséggel ahány pikkely, annyi pénz. A rétes se csak azért együk mert finom. A boldogságot és az életet a rétessel - utalva a készítésére - hosszúra lehet nyújtani. Minél több a töltelék annál jobb.
Ezen a napon disznóhúst érdemes ennünk, mert előretúrja a szerencsénket. A malachoz sokféle hagyomány kapcsolódik még, de az egyik legviccesebb, miszerint éjfélkor meg kell húznunk az állat farkát. Szintén a bőséget és a szerencsét várjuk ettől, a nem feltétlen egyszerűen kivitelezhető cselekedettől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.